A filmtörténet legjobb gonoszai 5/3

Vérszomjas rézbőrűek, elvetemült katonatisztek, mindenre elszánt kockák, rideg főnővérek, aljas olajmágnások és valaki, aki már nagyon régen átállt a sötét oldalra – ők a gonoszlistánk aktuális szereplői.

30. - Magua (Wes Studi) - Az utolsó mohikán (1992)

Magua, a huron törzsfőnök többszörösen is kiérdemli megvetésünket: a franciák kémjeként ő vezényli le a Fort William Henry erődöt feladó angol katonák és amerikai telepesek lemészárlását, ő az, aki kivágja Munro ezredes szívét és rabszolgává akarja tenni annak lányait, és ő az, aki a franciák pénzén leigázná a többi törzset. Mert Magua szíve sötét, ahogy ellenfele, Sólyomszem (Daniel Day-Lewis) mondja, még akkor is, ha jogos bosszúvágy hajtja a britek ellen. És az egy dolog, hogy Michael Mann elképesztően jól dolgozta fel James Fenimore Cooper indiánregényét, az pedig másik dolog, hogy az egyébként cseroki születésű Wes Studi olyan erővel hozza ezt a vérszomjas, a ragadozóösztöne által vezérelt harcost, hogy le a kalappal – igaz, van egy arca is hozzá -, a sziklaperemen zajló végső összecsapás pedig a filmtörténet egyik legjobbja. 

29. - Palpatine (Ian McDiarmid) - A Jedi visszatér (1983)

Palpatine a legfőbb gonosz a történetben. A Naboo bolygón született, 82 évvel az Egy új remény című cselekménye előtt. Padmé Amidala uralkodása idején ő töltötte be a bolygó szenátori tisztségét. A Köztársaság egyik kulcspolitikusa volt, aki a békét és a demokráciát képviselte. Pedig valójában ő a gonosz Darth Sidious, egy Sith Nagyúr, aki az Erő sötét oldalát uralja, és akinek tanítványai Darth Maul, Dooku gróf, és Darth Vader voltak. Ő hozta létre Dookun keresztül a szeparatista fenyegetést, hogy aztán főkancellárként, a vészhelyzetre hivatkozva lebontsa a Köztársaság intézményeit, azt Birodalommá, magát pedig életfogytig uralkodó császárrá kiálthassa ki. Mindez persze az utólag készült előzménytörténet, mi idős, ráncos és sápadt bőrű császárként láthatjuk, aki rozzant állapotában is nagyon aljas dolgokra képes.

28. - Mr. Üveg/Elijah Price (Samuel L. Jackson) - A sebezhetetlen (2000)

M. Night Shyamalan filmjében az a zseniális, hogy azoknak készített egy kivételes szuperhősfilmet, akik már akkor is odavoltak a képregényhősökért, mielőtt azok bekerültek a fősodorba, hogy a Marvel és társai pénzcsinálógépet csináljanak belőlük. És az is zseniális ebben, hogy főgonosza is egy olyan kocka, mint akik mindig is zabálták ezeket a füzeteket, és indítéka is idevág: elő akarja csalogatni egy átlagemberből, egy szimpla biztonsági őrből (Bruce Willis) annak rendkívüli képességeit, és az már mindegy, ez milyen veszteséggel jár. Samuel L. Jackson pedig elképesztően van „kitalálva”, kezdve a lila kabátjától a kettéválasztott, furcsán oldalt dőlő hajkoronáig, a tartásától a beszédmódjáig, folyton fürkésző tekintetéig – bár tolószékben ül, mégis sokkal ijesztőbb, mint a legtöbb gonosz a szuperhősfilmekben.

27. - Ratched nővér (Louise Fletcher) - Száll a kakukk fészkére (1975)

Vannak a világuralomra törő őrültek, a kegyetlen despoták, az őrült sorozatgyilkosok, és vannak a bürokraták, akik minden eszközzel megvédik saját kis szemétdombjukat, és minden vélt vagy valós szabálysértést kegyetlenül megtorolnak, ha lehetőségük van visszaélni hatalmukkal. Ilyen Mildred Ratched nővér is – bár a Mildred név is az átlagosságot, jelentéktelenségét, ugyanakkor keménységet sugározza -, aki semmi mást nem akar, csak rendet és fegyelmet az elmegyógyintézet osztályán, ahol dolgozik. Ő jobban tud mindent mindenkinél, még az orvosoknál is, és felhatalmazva érzi magát, hogy a legnagyobb szigorral sújtson le, ha valaki vét a fegyelem ellen, és amikor Jack Nicholson McMurphyje nem csak vét a fegyelem ellen, de megkérdőjelezi a főnővér tekintélyét is, olyan elszánt és aljas ellenséget szerez magának, akit soha nem szabadott volna magára haragítania. Milos Forman rendezésében Louise Fletcher tökéletesen hozza mind a kisszerű bürokratát, mind a kegyetlen zsarnokot - Oscart is kapott alakításáért, és járt egy Golden Globe és egy BAFTA díj is mellé.

26. - Az ezredes (Woody Harrelson) - A majmok bolygója - Háború (2017)

Az embernél sokszor az állatok is jobbak, ez tulajdonképpen a rebootolt Majmok bolygója széria a mondanivalója, és ezt testesíti meg Caesar, a felturbózott intelligenciájú és testi erejű egykori laboratóriumi csimpánz - akit természetesen Andy Serkis alakít. Ceasar született vezér, aki képes ugyan kemény döntéseket hozni, de sosem akarta a háborút emberek és emberszabásúak között, és az ő tökéletes ellentéte a könyörtelen Ezredes. Bár ő is karizmatikus vezető, semmi mást nem akar, csak háborút, kegyetlenül eltipor mindenkit, aki vele szemben áll, legyen az majom vagy ember – neki köszönhetjük, hogy lassan az is kiderül, hogyan is hat a majominfluenza. Woody Harrelson kicsit lökött, de szimpatikus és vicces karaktereket szokott hozni, most viszont egy kőkemény pszichopata, aki nem ismer irgalmat – és ami azt illeti, a józan észt sem. Matt Reeves hihetetlenül izgalmas, látványos, ugyanakkor elgondolkodtató lezárást hozott össze a trilógiának, amely nem csak méltó utódja az eredeti műnek, hanem vele egyenrangú alkotás, csodálatos pillanatokkal.

25. - Alex DeLarge (Malcolm McDowell) - Mechanikus narancs (1971)

Anthony Burgess azután írta meg örökbecsű regényét, hogy egy hajóúton ismeretlen suhancok minden ok nélkül agyba-főbe verték. És a regény nem találhatott volna jobb rendezőt a megfilmesítéshez, mint a tökéletességet örökké hajszoló, zseniális Stanley Kubrick, aki a könyv minden erősségét átültette a filmvászonra. Elsősorban azt, hogy az erőszak a legjobb buli – legalábbis Alexnek és drúgjainak -, egy olyan világban, ahol ezt (majdnem) büntetlenül megúszhatják. És Kubrick visszahozta a banda bizarr, orosz kifejezéssekkel és cockney szlenggel tűzdelt beszédmódját, öltözködését, különös szokásait - nem piálnak, tejet isznak a Moloko bárban -, és azt is bemutatja, hogyan lehet megtörni egy olyan, minden erkölcsi gáttól mentes lényt, mint Alex. És rengeteg rémes késői szerepe után hajlamosak vagyunk elfelejteni, mekkora zseni volt a fiatal Malcolm McDowell mekkora tehetség volt – ez a szerepe jó emlékeztető erre.

  

24. - Freddy Kruger (Robert Englund) - Rémálom az Elm utcában (1984)

Az Elm utcai fiatalokat álmukban gyilkoló összeégett, egykori pedofil gyilkos csak kezdetben volt félelmetes, de akkor nagyon. Maga a koncepció is félelmetes: ha elalszol, meghalsz, és egy gonosznál ugyebár mindig hatásos egy német név. Életében könyörtelen gyerekgyilkos volt, aki bíróság elé került, de egy formai hiba miatt szabadlábra helyezték, ám a feldühödött nép rágyújtotta a házát, ő viszont halála után démonokkal kötött szövetséget, így szellemként visszatérhetett, hogy folytathassa, amit életében elkezdett. A sorozat első két részében Freddy maga volt a megtestesült rémálom, csak a folytatásokban lett egyre viccesebb, ahogy népszerűvé vált. Wes Craven Az Utolsó rémálomban aztán visszaadta neki azt a gonoszságot, amit a sötét humorú, rajzfilmfigurává vált bestia menet közben elveszített, és ismét retteghettünk a pengekesztyűs mészárostól, akinek egyébként tök menő csíkos pulcsija és kalapja van.

23. - Keyser Söze (Kevin Spacey) - Közönséges bűnözők (1995)

Bryan Singer, akiről azóta kiderült, hogy ő maga sem egy jófiú, nagyot húzott filmjével, amit egy parádés dramaturgiai szerkezetre épített fel: itt ugyanis a mesélő az első perctől kezdve hazudik nekünk, miközben ő maga is versenyt fut az idővel. A kacifántos történet során megismerünk egy profi bűnözőkből álló bandát, akik közül a leggyengébb láncszem a sánta Verbal Kint, és akik egy titokzatos megbízó, Keyser Söze parancsára dolgoznak, de lassan a munkaadójuk ellen fordulnak – végzetes következményekkel. És ez a filmtörténet egyik legjobb lezárása, ahonnan már sejtenünk kellett volna, hogy nincs minden rendben Kevin Spacey körül, hisz oly könnyedén megy át meghunyászkodó piti tolvajból hidegvérű mesterbűnözővé – akinek egyébként magyar maffiózókkal gyűlt meg a baja, de lehet, hogy ez is csak egy mese a sok közül, amit magáról terjeszt.

22. - Daniel Plainview (Daniel Day-Lewis) - Vérző olaj (2007)

Az Upton Sinclair regénye alapján készült film valójában egy ember, Daniel Plainview filmje, akiben tombol a versenyszellem, aki mindenki mást eszköznek vagy legyőzendő vetélytársnak, leküzdendő akadálynak lát. Akkor is, ha azt az embert ő emelte fel, akkor is, ha az valami nemes célra hivatkozik, akkor is, ha a győzelem nem hoz többet annál, mint amit már elért. Számára a győzelemnél is fontosabb a másik ember veresége, és ez félelmetes, és még félelmetesebb Daniel Day-Lewis hihetetlenül intenzív, de sosem indokolatlanul túlzó alakításában – amiért kapott is egy nagyon, de nagyon megérdemelt Oscart. Ő mindenkit felfal, nem ismeri a szeretetet, vagy ha igen, akkor is átgázol az illetőn, ha szereti, de nem azért, mert gonosz, hanem, mert ennyire AKARJA.

21. - Norman Bates (Anthony Perkins) - Psycho (1960)

Lehet, hogy 1960 óta már több száz nagyságrendekkel gonoszabb és kegyetlenebb alak szedte áldozatait a filmvásznon, de Alfred Hitchcock mesterművének negatív hőse mégis beírta magát a filmtörténelembe, és onnan sosem lehet már kikaparni. Alakjának titka nem csak a jól felépített karakter és Anthony Perkins remek alakítása, hanem az is,  hogyan változik a film során mindaz, ahogy látjuk, amit hiszünk róla. Mert a Bates Hotel mindenesét először csak egy kissé irritáló lúzerként látjuk, majd azt gondoljuk, hogy zsarnoki anyja játékszere, illetve kényszerű tettestársa, és csak a legvégén tárul fel a hátborzongató, beteg igazság. Ami mögött a színtiszta, végtelen őrület tátong. És Anthony Perkins soha nem  volt ilyen jó – ami azt is jelenti, hogy szegény soha nem is kapott már ehhez hasonlóan erős szerepet.

A cikksorozat első része ITT, a második ITT olvasható