A japán Scarlett Johansson és az egyiptomi Joel Edgerton

Whitewashingnak nevezzük, amikor fehér színész játszik más bőrszínű karaktereket. Hollywood hőskora óta bevett szokás, de szerencsére a közelmúltban ez végre kezdett megváltozni. Vessünk egy pillantást a „kifehérítés” szégyenfalára!

Angelina Jolie mint Mariane Pearl

A Hatalmas szív megtörtént esetet dolgoz fel, nevezetesen Daniel Pearl tragikus történetét. A Wall Street Journal újságírója 2002. január 23-án tűnt el Karacsiban, miután tárgyalni akart egy szélsőséges iszlám csoport vezetőjével. Egy hónapra rá megerősítették a halálhírét. Angelina Jolie az újságíró feleségét alakítja, aki könyvet írt férje eltűnéséről és meggyilkolásáról. Mariane Pearl meglehetősen izgalmas családból származott:  apja holland zsidó, anyja afrikai-kínai-kubai, de áldását adta rá, hogy Jolie játssza őt a vásznon. 

Angelina Jolie mellett Mariana Pearl a Hatalmas szív Cannes-i bemutatóján, 2007-ben
(Forrás: Pascal Le Segretain/Getty Images)

 

Christian Bale és Joel Edgerton mint Mózes és II. Ramszesz

Erről talán nem is kell sokat beszélni: az Exodus: Istenek és királyokban Mózes egy brit, a fáraó pedig ausztrál.

 

Emma Stone mint Allison Ng

Cameron Crowe rendező jócskán kapott a fejére, amikor Aloha című filmjében Emma Stone-ra osztotta a vadászpilóta szerepét, akinek a történet szerint az apja félig kínai, félig hawaii őslakos, az anyja pedig svéd származású. A rendező később belátta, hogy tényleg nem Stone-t kellett volna választani, a színésznő is sajnálkozott, hogy mégsem kellett volna elvállalni a szerepet, és a whitewashing valóban nagy probléma. Mondjuk, ez eső után köpönyegként elég hiteltelenül hangzott.