A Jégvarázs Olafja olvas mesét az önkéntes karanténban a gyerekeknek

  • PORT.hu

Josh Gad a Disney-mese eredeti szinkronjában kölcsönözte a vicces hóemberfigurának a hangját. Most esti mesét olvas, hogy megkönnyítse a koronavírus miatt négy fal közé szorult szülők és gyerekek helyzetét.

Már a múlt héten írtunk róla, hogy a sztárok közül is sokan próbálnak segíteni, és ki adakozással, ki dalolással, ki meseolvasással veszi ki a részét a koronavírus elleni küzdelemből. Arról szintén beszámoltunk, hogy a meseolvasó sztárok sorát erősíti Amy Adams, Jennifer Garner és Chris O’Dowd mellett Josh Gad is – csak akkor egyrészt még nem hangsúlyoztuk eléggé, hogy a Jégvarázs sztárjáról van szó, másrészt azóta a színész hivatalosan is elindította a sorozatát.

 

 

„Ú, imádom! Köszi, ha megosztjátok. És igen, a hír igaz. Csatlakozzatok a #GadBookClubhoz minden nap, ahol azért gyűlünk össze, hogy

elolvassunk egy mesekönyvet a gyerekeknek, ha nektek, szülőknek szükségetek van egy kis szünetre, vagy a szülőknek, ha nektek, gyerekeknek van szükségetek szünetre.

Szeretek mindenkit. Vigyázzatok magatokra! (…) Találkozunk holnap!” – írta ki egy Olafot ábrázoló kép mellé Instagram oldalára a színész, aki a jelek szerint saját maga is élvezi a feladatot.

Josh Gad eddig olyan meséket olvasott fel, mint az Olivia and the Missing Toy Ian Falconertől és a The Bear and The Piano David R. L. Litchfieldtől, ami angolszász területen nyilván többet mond. De a magyar gyerekeknek sem kell elkeseredniük, hiszen az MTVA honlapjára felkerült egy csomó klasszikus film és sorozat (köztük olyan mesék, mint a Süsü, a sárkány kalandjai, a Vízipók-csodapók, a Tüskevár, a Mirr-Murr, a Mikrobi, a Futrinka utca vagy az Indul a bakterház), archívumukban pedig elérhetővé vált több száz hangoskönyv (A kőszívű ember fiai, Ábel a rengetegben, A Pál utcai fiúk, Mesék Mátyás királyról, A kincses sziget, Robinson Crusoe, Tom Sawyer kalandjai stb.).

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

It’s okay to cry

Josh Gad (@joshgad) által megosztott bejegyzés,

 

Ami pedig Josh Gadet illeti, a felolvasások mellett kirakott az Instagramra egy olyan felvételt is, amelyen a kialakult helyzet miatt sír. „Semmi gond a sírással” – írta a videó mellé, amivel biztos sokan együtt tudnak érezni. A meséket egyébként a színész eddig a Twitterre rakta ki – ezentúl vélhetően elérhetőek lesznek ott és az Instagram oldalán is, ahol a kedvcsinálót megosztotta. Jó szórakozást!


(via Movieweb)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu