A legjobb bringás filmek

Május 21-én volt a „bringázz a munkába!”-nap, azelőtt pedig Valter Attila országútikerékpár-versenyző Giro d’Italia versenyen elért sikereinek örülhettünk. Ennek tiszteletére összeválogattuk a legjobb filmeket, amelyekben fontos szerepet kapnak a kerékpárok.

Biciklitolvajok (1948)

Antonio, a külvárosi, munkanélküli családapa hosszú hónapok óta először dolgozhatna plakátragasztóként. A munkához azonban elengedhetetlenül szüksége lenne egy biciklire. Miután a megváltó jármű a zálogházban helyet cserél a feleség utolsó lepedőjével, úgy tűnik, Róma kiábrándító mocska enged a szorításából. Ám az első munkanapon ellopják a kerékpárt. Antonio és kisfia, Bruno nyakába veszi a várost, hogy megtalálja a biciklit, majd amikor küzdelme kilátástalanná válik, a férfi kétségbeesett lépésre szánja el magát. Vittorio de Sica filmje az olasz neorealizmus alapvetése, nem utolsósorban pedig könnyekig megható, csodálatos alkotás.


Fék nélkül (2012)

A bicaja nyergében érzi a legjobban magát Wilee (Joseph Gordon-Levitt), aki egyike az 1500 New York-i kerékpáros futárnak. Egészen pontosan a legjobb és a legvagányabb, aki őrült tempóban cikázik a kocsik között, és igyekszik kikerülni a nem várt akadályokat, legyen szó autóról vagy gyalogosról. Az egyik küldemény miatt azonban a veszély egy másik dimenziója tárul fel előtte. Kiderül, hogy a cuccra egy korrupt zsarunak (Michael Shannon) is fáj a foga. A fickó üldözni kezdi a városon át, és Wilee-nak minden ügyességére szüksége van, ha életben akar maradni.


Pee Wee nagy kalandja (1985)

Pee Wee Herman felnőtt méretű, de lelkében tizenkét éves, zsémbes idióta. Mindene a kerékpárja, semmi pénzért meg nem válna tőle. Így Francis ajánlatát is gondolkodás nélkül visszautasítja, pedig jó árat kínál érte. De Pee Wee hiába félti annyira a bringáját, egy nap mégis ellopják tőle. A férfi élete nagy kalandjára indul, hogy visszaszerezze legbecsesebb tulajdonát. Az egész Egyesült Államokat átkutatja érte. Útközben fura alakokkal találkozik, mindennel és mindenkivel meggyűlik a baja. Végül Hollywoodban nyomra bukkan. Az egyik show-ban látja viszont, amikor éppen ki akarják sorsolni nyereményként… Tim Burton első nagyjátékfilmje!


BMX banditák (1983)

Goose és P.J. állandóan együtt bringáznak, de nem nagyon tűrik meg őket a város utcáin. Ezért arról álmodoznak, hogy egyszer nekik is lesz a rendőrökéhez hasonló adóvevőjük, amellyel kijátszhatják majd a rend fenntartóit. Egy baleset során találkoznak Judyval, aki nyári munkával próbálja megkeresni a BMX-re valót. Ezek után a srácok együtt próbálnak különböző módokon pénzhez jutni. Egy alkalommal belebotlanak egy rejtélyes csomagba, amelyben tucatnyi adóvevőt találnak. Elkezdik értékesíteni az ebül szerzett jószágokat, ám kiderül, hogy az adóvevők egy betörőbanda legújabb tervének fontos kellékei. A bűnözők pedig minden áron vissza akarják szerezni azt, ami őket illeti. Judy megformálása volt Nicole Kidman első filmfőszerepe!


Belleville randevú (2003)

Champion mélabús, vézna kisfiú, akit nagymamája, Madame Souza nevel. Mikor a mókás asszony felismeri, hogy a fiúcskát kizárólag a biciklik érdeklik, megajándékozza őt eggyel. A kezdeti örömöt hamar szigorú szellemű edzőgyakorlatok váltják fel: a bicegő idős hölgy esernyővel a kezében, síppal a szájában dirigál. Az évek múlásával Champion a biciklizés nagymesterévé válik, olyannyira, hogy egy nap elindul a híres Tour de France-on. A verseny alatt azonban két, feketébe öltözött, titokzatos férfi elrabolja. Madame Souza és Champion hűséges kutyája, Bruno a fiú keresésére indulnak. A nyomok az óceánhoz vezetnek, amit vízibiciklivel átszelve hőseink egy Belleville nevű városban találják magukat. Itt találkoznak a belleville-i zenészhölgyek triójával – a három különös hölgy pedig elhatározza, hogy segítő kezet nyújt Madam Souzának és Brunónak a francia maffia ellen folytatott ádáz küzdelemben.


Srác a biciklivel (2011)

A 11 éves Cyril igazi rossz gyerek: nyakas, agresszív és felelőtlen. Apja, megelégelve eddigi életét, a fiút gyermekotthonba dugja, és egy másik városba költözik. Cyril, miután rájön, hogy nem ideiglenesen került oda, biciklijével apja keresésére indul. Eleinte nem hajlandó elfogadni a tényt, hogy magára hagyták, makacsul ragaszkodik ahhoz a forgatókönyvhöz, hogy félreértésről van szó. Véletlenül összeismerkedik egy harmincas éveiben járó fodrásszal, Samanthával, aki megengedi, hogy a hétvégéket vele töltse, és segít neki megtalálni a válaszokat, még ha azok olykor fájdalmasak is. A neves Dardenne testvérek visszafogott dokumentarizmusa ellenére is szívhez szóló alkotása.


Szerelmes biciklisták (1965)

„Ó, a Balaton, régi nyarakon…” András, Albert és Bence álmai valóra válnak, amikor biciklitúrára indulnak a Balatonra. Napfény, vízpart, csinos lányok. András és öccse, Bence ugyanannak a lánynak csapják a szelet, Eszternek. András ráveszi öccsét, hogy mondjon le a lányról, akit egy este meghódít, ám másnap elhagy. Eszter a fiú után megy… Ez az ízig-vérig romantikus komédia az addig csak forgatókönyvírással foglalkozó Bacsó Péter második nagyjátékfilmje, a fiatal Tahi Tóth Lászlóval az egyik főszerepben.


Pedálkirály (2001)

Hősünk profi kerékpáros a ’70-es években, noha igazság szerint mind a hős, mind a profi szót idézőjelbe kellene tennünk. Az amatőr státuszból nagy nehezen küzdötte fel magát, de sem fizikailag, sem lelkileg nem alkalmas arra, hogy igazán komoly versenyeket nyerjen. Ennek ellenére robusztus alkatú bátyja úgy dönt, hogy a menedzsere lesz, és nem hagyja, hogy öccse feladja. Mindeközben megismerhetjük a biciklizés hőskorát, amikor a győztesek először lettek igazi sztárok, és érdekes dolgokat tudunk meg a doppingolásról, a csapatmunkáról, a szponzorrendszer kialakulásáról vagy éppen a sportriporteri munka fonákságairól.


Hegyek pokla (1985)

A két testvér, David és Marcus apjuk halála óta nem találkoztak. David magába forduló fiúvá vált, akit kizárólag a kerékpározás érdekel, és különösebb célok nélkül tengődik. Bátyja sikeres és céltudatos férfi, sportorvos, aki még mindig versenyszerűen biciklizik. Amikor hosszú idő után újra találkoznak, Marcus rábeszéli öccsét, hogy induljanak a Nyugat Pokla elnevezésű versenyen a coloradói Sziklás-hegységben, ahol minden rossz mozdulat halálos lehet. A kihívás és a közös felkészülés közelebb hozza egymáshoz a két testvért, David számára pedig egészen új távlatok nyílnak. Marcust nem más játssza, mint a még világhírnév előtt álló Kevin Costner!


Dealer (2004)

A film főhőse egy volt narkós fiatalember, aki most drogdealerként él. Miközben másoknak adja pénzért a pusztulást és a halált, őt valami mindenek felett álló érzelemmentesség jellemzi. Totális cinizmusának köszönhetően nem kell felmentenie magát a felelősség alól, mivel ez fel sem merül benne. A film egy napját, mégpedig élete egy különleges napját mutatja be, amikor antihősünk sok apró részletet összerakva kezdi megérteni a körülötte zajló világot, és lassan újra képes érzelemmel kötődni az emberekhez. Fliegauf Benedek második nagyjátékfilmjét azért válogattuk be az összeállításba, mivel a főhős kerékpárral indul végigjárni ügyfeleit.

 

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu