A legkelendőbb angol portéka - Claire Foy portré

Hiába, na, ha Hollywoodban jó színész kell, akkor mindig a patinás angol színjátszáson nevelkedett, klasszikus képzettségű britekhez fordulnak, és ez történt Claire Elizabeth Foy esetében, aki két királynőt is játszott már.

A hol szőke, hol sötétbarna hajú Claire Foy, napjaink legfelkapottabb angol színésznője 1984. április 16-án született Stockportban, Manchesterben. Manchesterben és Leedsben nőtt fel, három gyermek közül a legfiatalabbként. Családja később Longwickba, Buckinghamshire-be költözött apja munkája miatt, aki a Rank Xerox ügynöke volt. Mikor nyolcéves volt, szülei elváltak. Egy lánygimnáziumba, az Aylesbury Középiskolába járt nyolctól tizenkét éves koráig, majd tanulmányait a Liverpool John Moores Egyetemen folytatta, ahol drámát és televíziós tanulmányokat hallgatott. Egyéves kurzuson vett részt az Oxford School of Draman. 2007-ben diplomázott, majd Peckhambe költözött, ahol egy házon osztozott öt barátjával a színiiskolából, és kezdetben mindenféle munkát elvállalt. Vagy ahogy ő fogalmazott: „Szupermarketekben dolgoztam címkéket varrtam baseballsapkákra, biztonsági ember voltam Wimbledonban, és még csak álmodni sem mertem arról, hogy elég jó színész vagyok ahhoz, hogy valaha is ebből éljek meg!”


Már addig is számos darabban játszott, amíg a színiiskolába járt, de ezek csak kisebb szerepek voltak, majd jött pár tévés szerep, és 2008-ban megkapta a Kis Dorrit című BBC minisorozat női főszerepét, Amy Dorrit megformálásáért pedig RTS Díjra jelölték. Két évvel később, 2010-ben újabb női főszerepben láthattuk, ezúttal Adora Belle Drágaszív szerepét osztották rá a Terry Pratchett regényéből készült A Postamester című filmben. 2011-ben Nicolas Cage oldalán láthattuk ketrecben tartott boszorkányként a Boszorkányvadászatban – és ezzel most spoilereztünk, mert a hős lovagok végig azt hiszik róla, hogy ártatlan, mert olyan kedves az arca.

2010-től 2012-ig Lady Persephone megformálója volt a BBC Ház az Eaton Place-en című sorozatában. 2011 februárjában a Channel 4 minisorozata, a The Promise egyik mellékszerepében tűnt fel, amit akkoriban az egyik interjúban "eddigi legjobb munkájaként" jellemzett. A 2011-es The Night Watch című filmben Helen Giniver szerepét osztották rá - a film egy Sarah Waters regény alapján készült. 2013 februárjában Lady Macbethként tért vissza a színpadra, James McAvoy oldalán a Macbeth című darabban, a Trafalgar Studiosban. 2014-ben Ms. Karp szerepében láthattuk a Vámpírakadémiában, valamint szerepet kapott a Crossbones című sorozatban is, melyben ismét Richard Coyle oldalán játszik. Ugyanebben az évben láthattuk a Rosewater című életrajzi film mellékszerepében, emellett ő narrálta a Frankenstein and the Vampyre: A Dark and Stormy Night című filmet is.

2015 elején Boleyn Anna szerepében láthattuk a Farkasbőrben című minisorozatban, amit már kislányával, Ivy Rose Moore-ral terhesen forgatott le - az apukától, a szintén színész Stephen Campbell Moore-től idén februárban vált el -, majd kisebb szerepet kapott A kertbérlő című életrajzi drámában, Maggie Smith főszereplésével. 2016-ban megkapta II. Erzsébet királynő szerepét a The Crown című sorozatban, amely november elején debütált a Netflixen, amiért 2017-ben Golden Globe-díjat nyert. A második évad 2017 decemberében került fel az internetes szolgáltató honlapjára, majd a szerepet Olivia Colman vitte tovább, ahogy a történet az idősebb királynőre kezdett fókuszálni, Foy viszont 275.000 dollárral lett gazdagabb, amikor kiderült, hogy a sorozat férfi főszereplője, Matt Smith jóval többet keresett nála, ráadásul sokkal kevesebb munkával.

2017-ben Andrew Garfield oldalán főszerepet játszott a Lélegzetvétel című életrajzi drámában. 2018-ban a Steven Soderbergh rendezésében készült Tébolyult című, csak mobiltelefonnal felvett pszichohorrorban, valamint Az első ember című életrajzi-történelmi filmben láthattuk. Utóbbi a legendás Neil Armstrong életét dolgozza fel, akit Ryan Gosling alakít, Claire pedig kisfiúsabb rövid hajjal szerepel, amit a következő munkája miatt sem kellett megnövesztenie. Merthogy most a legendás Lisbeth Salander bőrébe bújik Noomi Rapace és Ronney Mara után az Ami nem öl meg című amerikai, de közben mégis skandináv krimiben. És amiben messze ő a legjobb dolog: kemény, érzékeny, teli van energiával, ami látszólag teljesen felemészti – amiről ő csak annyit mondott: „A családban mindenkinek remek a metabolizmusa, mindenki mindig ideges és ezt égetjük el.”