A magyar Meg Ryan megérkezett a mozikba

Az új magyar romantikus komédia nem talál fel semmi újat, csupán tökéletesen használja a jól bevált eszközöket, és egymásnak ereszt két kiváló színészt: Fekete Ernőt és a (vásznon legalábbis) újonc Béres Mártát – aki egyúttal az Így vagy tökéletes legnagyobb felfedezése.

Varsics Péter Csurgó Csaba (Para, Megdönteni Hajnal Tímeát) forgatókönyvéből készített bemutatkozó nagyjátékfilmje

a klasszikus screwball comedyk nyomvonalán halad, azaz az jelenti benne az alapvető izgalmat és feszültséget, hogy a két fél, a férfi és a nő között eleinte egyértelmű ellenszenv és versengés áll fenn.

Ez a harmincas-negyvenes években népszerűvé vált alműfaj úgy nyúl a romantikus témához, hogy afféle nemek harca-keretbe helyezi a szerelmi történetet (lásd például Ez történt egy éjszaka, A pénteki barátnő, Philadelphiai történet), és ehhez az Így vagy tökéletes alkotói remek alaphelyzetet kerekítettek.

Férfi főhősünk, Somos András sikeres reklámszakember és küszködő szépíró egy személyben, akinek egy nap azzal kell szembesülnie, hogy kiadójánál és az irodalmi életben is partvonalra kerül egy rendkívül sikeres önsegítő könyv, az Így vagy tökéletes és szerzője, Tordai Kata miatt. Miután személyesen is megismerkedik a nővel, az ellenszenv kölcsönösnek bizonyul, ám valami mégis vonzza őket egymáshoz, és miután egy közös fotójuk nagyot megy a közösségi médiában, András, kollégája javaslatára, elkezdi keresni Kata társaságát, hátha ezzel az ő és könyve népszerűsége is javul valamit.

Forrás: InterCom


Ahogy láthatjuk, az Így vagy tökéletesben a szokásos screwball comedy-sablonok mellett megvan a romkomok további kötelező kelléke, a fogadás és/vagy érdekből cselekvés motívuma is; és úgy általában az egész filmről elmondható, hogy klisékből építkezik – de egyrészt ezzel egy romantikus komédia esetében nincsen semmi probléma, másrészt

az alkotók biztos kézzel és megbízható szakmai tudásról tanúbizonyságot téve

használják ezeket a paneleket.

További pozitívum, hogy a történet elmeséléséhez kiváló közeget választottak, hiszen nagyon jól áll a filmnek, hogy készítői szemmel láthatóan jól ismerik azt a környezetet, amiben játszódik, azaz a kiadói és a reklámos világot (hogy ezt mennyire értékelni kell, ahhoz nem is kell messzire menni elrettentő ellenpéldáért, hiszen a tavalyelőtti Seveledben kifejezetten hiteltelen és életidegen módon képzelték el a filmkritikusokat). Ezzel a jól körülhatárolható értelmiségi szubkultúrával egyébként a film a screwball comedyk mellett egy másik elődöt is megidéz: egy szintén jól sikerült magyar romantikus komédiát, a színházi világban játszódó Csak szex és más semmit.

 

Forrás: InterCom


Az Így vagy tökéletes persze azért nem tökéletes (haha): került bele néhány apróbb dramaturgiai hiba. Kata átverése például nem annyira reflektált, nem hangsúlyozzák eléggé, ezzel szemben azt, hogy a két főhős már korábbról is ismeri egymást, kicsit feleslegesen ragozzák annyit. De vissza a pozitívumokhoz, hiszen ennyi hiba nem elég hozzá, hogy elrontsa a művet – főleg, hogy ott van a két kitűnő főszereplő, Fekete Ernő és Béres Márta. Fekete Ernőről eddig is tudtuk, hogy nagyszerű, és vásznon is láthattuk már nem egyszer, így a film igazi felfedezése a vajdasági színpadi színésznő, Béres Márta, akinek ez az első nagyjátékfilmje.

Ez azonban egyáltalán nem látszik meg a teljesítményén, és olyan otthonosan mozog a romkomban,

mintha csak ő lenne a magyar Meg Ryan.

Az enyhe fizikai hasonlóság mellett ez a cím azért is jár a színésznőnek, mert tökéletesen hozza azt a típust, amit a hollywoodi sztár egész munkássága során képviselt. Egyszerre bájos és intelligens, kifinomult, mégis esetlen, és szép, de nem fenyegető, hanem hétköznapi szépség: ugyanaz a „szomszéd lány”-alkat, mint Meg Ryan (mindezt kiválóan kiemeli az egyik kulcsfontosságú mellékszerepre választott Trokán Nóra, aki már-már a tökéletességig gyönyörű – ez a megoldás egyébként gyakori fogása a Meg Ryan-moziknak, lásd például a Francia csókot vagy a Meglesni és megszeretnit).

 


S ha ennyiből nem lenne világos, ki is emeljük, hogy az Így vagy tökéletes, ahogy minden sablonokból építkező, mégis nagyszerű alkotás, azért tud olyan jól működni, mert hiteles, élő, hús-vér karakterek vannak benne.

András enyhe nárcisztikussága és sértettsége azért olyan ismerős, mert biztos sokunknak van legalább egy ilyen vagy ehhez hasonló ismerőse; és biztos sokan ismerünk olyan vagány, fölényeskedő, határozottnak tűnő, mégis érzékeny és bizonytalan lányokat is, mint amilyen Kata.

Ez a hitelesség a mellékfigurák esetében is működik: az Andrásnak ötletet adó, állandóan a helyére pályázó kollégája, Dávid olyan irritáló és tenyérbe mászó, hogy öröm nézni. De nagyon jól eltaláltak a csak pillanatokra felvillanó karakterek is, mint például Thuróczy Szabolcs szerelmes joghurtkirálya, Gáspár Tibor megfáradt ügyeletes orvosa vagy Elek Ferenc sokat látott proktológusa.

És az Így vagy tökéletes alkotói nemcsak azt tudják pontosan, hogyan kell alkalmazni a műfaji szabályokat, hanem azt is, hogy a cél érdekében mikor kell inkább eltérni a sablonoktól. Hatalmas telitalálat az utolsó jelenet csendessége és visszafogottsága: jó példa arra, hogyan lehet elkerülni egy olyan klisét (a „nagy újra egymásra találást”), amelynek a csapdájába szinte mindegyik romkom belesétál.

Varsicsék filmje így is ugyanoda jut el, mint bármely romantikus vígjáték – csak máshogy.

És ezért a máshogyért ugyanannyira lehet szeretni, mint korábban az ugyanúgyért.