A Marvel producerpápája, Kevin Feige válaszolt Scorsese szuperhősfilmek elleni kirohanására

Szerinte tévedés, hogy a szuperhősfilmek ugyanolyanok és megölik a mozit, hiszen a Marvelnél is készül szélhámosfilm és politikai thriller.

Mint ismeretes, október elején Thor kalapácsát megszégyenítően durva vihart kavart a neves rendező, Martin Scorsese egyik interjúja. Az Empire magazinnak ugyanis azt találta mondani, hogy a népszerű Marvel-blockbusterek nem többek vidámparki mulatságnál”, ami miatt vidámparkká változtak át a filmszínházak”, ami nem jó irány, vissza kéne térni azokhoz a filmekhez, ahol a jó történet a fontos”. Sorsese a tisztán látás érdekében legutóbb egy terjedelmes publicisztikát is szentelt a témának a The New York Times hasábjain, miután a hetek óta tartó adok-kapok során többen is felszólaltak: voltak, akik kiálltak a rendezőzseni mellett (például Fracis Ford Coppola, aki szerint a szuperhősfilmek egyenesen „hitványak”), mások inkább rosszallásukat fejezték ki (például Natalie Portman, James Gunn, Taika Waititi, Robert Downey Jr. vagy legutóbb Bob Iger, a Disney elnöke).

Képek: Fórum Hungary és Jamie McCarthy / Getty Images for Film at Lincoln Center

 

Egyvalaki nem szólalt még meg eddig az ügyben: a kasszarobbantó Marvel-blockbusterek agytrösztje, a szuperhősfilmek producerpápája, Kevin Feige , aki legókockákként pakolja egymásra a 2008-as Vasember óta az egymással összefüggő képregény-adaptációkat. Feige most részletesen kommentálta a Scorsese Vs. Marvel-botrányt” az Awards Chatter nevű podcastben, amit a  The Hollywood Reporter munkatársa, Scott Feinberg vett fel vele (itt lehet meghallgatni a teljes adást).

Kevin Feige, Robert Downey Jr. és Mark Ruffalo a Disney D23 EXPO nevű rendezvényén 2017. május 4-én, a kaliforniai Anaheimben (fotó: Jesse Grant/Getty Images for Disney)

 

Feige többek között arra a kérdésre is válaszolt, hogy vajon tényleg rossz hatással vannak-e a szuperhősfilmek a filmre mint művészeti ágra.

Véleményem szerint ez nem igaz, ez egy szerencsétlen megfogalmazás. Úgy gondolom, hogy én magam, és mindenki, aki ezeken a produkciókon dolgozik, szereti a mozit, szereti a filmeket, szeret moziba járni, szeret közösségi élményként filmet nézni egy nézőkkel teli filmszínházban.

Scorsese azt is leírta korábban, hogy szerinte több olyan elem, ami az ő mércéje szerint filmmé tesz egy filmet (például a felfedezés, a rejtély és a valódi érzelmi kockázat), nincs meg a Marvel-filmekben, mert ezekben a filmekben soha, semmi nem forog kockán. Szerinte a Marvel-produkciók azért készülnek, hogy kielégítsenek egy masszív keresletet, de lényegében csak variációk ugyanarra a témára. Ezekkel az állításokkal azonban Kevin Feige nem ért egyet. Hiszen ott volt a 2015-ös Hangya, mint klasszikus heist movie, a Tél Katonája pedig politikai thrillernek is beillett (arról nem is beszélve, hogy A galaxis őrzői lettek a szegény ember Star Wars-hősei, de ezt már csak én teszem hozzá zárójelben).

Megcsináltuk a Polgárháborút, amiben a két legnépszerűbb karakterünk igen komoly elméleti és fizikai vitába keveredett egymással. A karaktereink felét megöltük egy film [a Bosszúállók: Végtelen háború] végén! Úgy gondolom, hogy szórakoztató dolog, ha learatva a sikereket ezt arra is felhasználjuk, hogy kockázatot vállalunk, és új vizekre evezünk.

Scorsese korábban amiatt is átkozta a népszerű szuperhősös franchise-okat, hogy megölik a régi vágású filmeket, valamint a hagyományos moziforgalmazást. Lám, ő is hiába állt össze újra olyan nagyágyúkkal, mint Robert De Niro, Al Pacino és Joe Pesci,  Az írben (eredeti cím: The Irishman), végül egyetlen nagy filmstúdió sem látott fantáziát benne, így a Netflixre volt kénytelen elkészíteni. Feige szerint azonban a filmművészet mint olyan, mindenkinek más és mást jelent, ahogy a moziélmény is mindenkinek más.

Mindenkinek más definíciója van a filmre. A művészetről is mindenkinek más a felfogása. És mindenki másképp határozza meg a kockázatot is. Egyesek szerint ez [amit mi csinálunk] nem mozi. Mindenkinek joga van a véleményéhez. Mindenkinek joga van megismételnie a véleményét. Mindenkinek joga van publicisztikát írni erről a véleményről, és én nagyon várom, hogy mi lesz ennek a vége. Addig viszont folytatni fogjuk a filmek készítését.

A producer ezután több olyan, már korábban is belengetett Marvel-produkcióról is beszélt, melyek pont, hogy nem a szokásos szuperhőstörténetek lesznek, hanem műfaji kísérletezések, ha úgy tetszik, rétegprodukciók. Ráadásuk egy Netflixhez hasonló online streaming szolgáltatón, a Disney+ csatornán fognak debütálni – vagyis még akár Scorsese ízlésének is bejöhetnek. A WandaVision című széria például az 1950-es évek Amerikájának jellegzetes sitcomjait fogja felidézni (persze a felszín alatt ez is egy szuperhősös sci-fi lesz), a saját sorozatban bemutatkozó Ms. Marvel lesz a mozgóképes műfaj első muszlim szuperhőse, az Angelina Jolie főszereplésével a Kanári-szigeteken készülő Eternals mozifilm pedig a Marvel-képregények saját Olümposzát mutatja majd be, csupa halhatatlan, isteni hatalmú, ősi lénnyel. Utóbbi egyébként minden idők egyik legdrágább és legkockázatosabb Marvel filmje lesz, de Feige maximálisan bízik a rendező, Chloé Zhao elképzeléseiben. (via Hollywood Reporter)