A néma forradalom - Lebilincselő történelemlecke az NDK-ból!

A legrusnyább, legszürkébb barakk a szovjet blokkban, legalábbis így szokás visszagondolni a néhai Kelet-Németországra, de, ahogy ezt most is megtapasztalhatjuk, ott is éltek igazán jó arcok. Mondjuk le is léptek onnan...

Képzeljük csak el az ötvenes évek közepének Kelet-Németországát, ahol szép békésen éltek egymás mellett volt nácik, a Hitler alatt megalkuvóvá, esetleg árulóvá vált régi kommunisták, a száműzetésből hazatért, mindenért törleszteni akaró elvtársak, az örök opportunisták, akiknek mindegy, milyen a rendszer, csak érvényesülni tudjanak. Szép kis társadalom volt, és ebbe született bele egy új nemzedék, akik még az Waffen SS katona nagypapa sírjára vittek ki virágot, de már ifjúkommunisták voltak, és a Barátság! jelszóval köszöntötték egymást és tanáraikat – és mellesleg tényleg hisznek a szocializmusban és az emberek közötti egyenlőségben.

A Fal csak négy évvel később, 1961-ben épül fel, létezik valamiféle átjárás Kelet és Nyugat között, de az NDK már maga mögött tudhatott egy munkáslázadást, és most döbbenten figyelik a magyarországi eseményeket. Egy gimnáziumi osztály tanulói, akik közül néhányan nyugati rádióadót is hallgattak, sőt, átruccantak Nyugat-Berlinbe is, így valamivel többet tudnak másoknál, úgy döntenek, hogy az első tanítási órán két perc néma csönddel adóznak a magyar mártíroknak. Nem mindenki támogatja az ötletet, de a többség megszavazza – ne feledjük, németekről van szó! -, és így meg is csinálják! Lesz is belőle botrány, hiszen az ilyesmit nem tűrhették a hatóságok, és borítékolható az eredmény, pláne, hogy megtörtént esetről van szó, de A néma forradalom innen kezd igazán jó és érdekes lenni. Merthogy a nagy, kissé dagályos és naiv gesztus valóban filmvászonra illik, akárcsak az ezt követő boszorkányvadászat, a diákok elleni fellépés külön-külön és együtt is, mi pedig már nem igazán szeretjük az ilyen nagy, heroikus fellángolásokat, talán azért sem, mert olyan világban élünk, ahol a megalkuvás, a hallgatás, de legalábbis a vállvonogatás a mindennapok részévé vált – és nem örülünk, ha emlékeztetnek erre.

És Lars Kraume (Az állam Fritz Bauer ellen, 2015) rendező nem is akarja hőseit HŐSKÉNT ábrázolni. Ezek tizenéves srácok és lányok, akik csak szeretnének leérettségizni, eszük ágában sincs a vérpadra menni, ahogy az igazgató is a legszívesebben szépen elsikálná az ügyet. Ami majdnem sikerül is, többször is, ám néhány szerencsétlen véletlennek köszönhetően mégis mozgásba lendül az államgépezet, és onnan már nincs megállás. És Kraume abban is rendkívül tisztességes, hogy a mindezt kiváltó magyar eseményeket is több oldalról láttatja, mert egyformán esik szó benne az orosz támadásról, Nagy Imréről, de a lincselésekről is, illetve a két oldal propagandájának működéséről. A nyugati rádió például gondolkodás nélkül kelti Puskás Öcsi halálhírét, hogy szimpátiát váltson ki a hallgatókból, és ennek a történetben is fontos szerepe lesz.

És szép dolog, hogy a rendező megvilágítja a geopolitikai hátteret, és remekül bonyolítja le a kialakuló konfliktust, de ez mit sem érne, ha nem talált volna nagyon jó arcokat a diákok eljátszásához. Persze talált, és a film nagy része két srác barátságáról is szól, akik kicsit vagányabbak, kicsit okosabbak, karizmatikusabbak, és akiknek megvan a maguk háttértörténete is. Az egyikük (Tom Gramenz) apja a helyi tanácselnök, a másiké (Leonard Scheicher, ő kettejük közül az igazi tehetség) melós, akiknek már volt dolga az elvtársakkal. Vagyis A néma forradalom képes árnyalni ott, ahol kell és igazi drámát mutatni ott, ahol az valóban indokolt. És bár ez lenne a nyilvánvaló receptje minden hasonló filmnek, kevés rendezőnek sikerült ezt konkrétan is megvalósítania. És ez a film még arra is képes volt, hogy egy kicsit kíváncsi legyek a megboldogult NDK-ra.

Értékelés: 8/10

Színházi előadások az ünnepekre Budapesten
Színházi előadások az ünnepekre Budapesten

2018. december 25 -31. közötti időszakból válogattunk.

Jegyvásárlás