A producerek lelkén szárad a Deadpool 2 forgatásán meghalt kaszkadőrnő élete

A producerek hanyagsága vezethetett a tragédiához a The Hollywood Reporter értesülései szerint. A Deadpool 2 forgatásán Joi "S.J." Harris egy motoros kaszkadőrmutatvány során vesztette életét augusztus 14-én.

Harris, az első afro-amerikai női profi országúti versenyző egy üvegfalon repült keresztül a forgatáson. Szemtanúk szerint ötször sikerült neki a mutatvány, és mikor hatodszorra kísérelte meg, elvesztette uralmát a motor fölött, és nem tudott megállni. Ekkor egy járdaszegélynek csapódott, ami átrepítette egy üvegfalon. Harris Zazie Beetz-et helyettesítette kaszkadőrként.


A kaszkadőrtársadalomnak is meg van persze a véleménye az esetről: szerintük Harris képzetlen volt a munkára, és azt is hozzátették, hogy ez volt az első kaszkadőrmutatványa. A vádak szerint Harrist csak azért választották a producerek, mert bőrszínének árnyalata megegyezett Beetz-ével. Az is kiderült, hogy pár stábtag figyelmeztette is a producereket, hogy Harris nincs felkészülve egy ilyen kaliberű munkára.

Zazie Beetz

 

„Fejlődött, de amikor néztem, arra gondoltam, hogy »ó, istenem, csak idő kérdése, hogy mikor csapódik egy falnak, vagy mikor üt el valakit«” - mondta egy kaszkadőr, aki edzette Harrist a baleset előtt. Az edző azt is hozzátette, hogy a kaszkadőrstáb egyik tagja jelezte is aggodalmát a producerek felé, de ők nem foglalkoztak vele. Ketten is azt állítják, hogy Harris a baleset előtti napokban már kétszer is balesetet szenvedett a motorral. Az esetet ismerő források szerint egyébként Harris volt a második, akit alkalmaztak erre a munkára, az első ugyanis nem teljesített jól a próbákon.


Conrad Palmisano, egy veterán kaszkadőr így nyilatkozott az esetről: „A producerek kényszerítették ki, hogy legyen egy azonos etnikumhoz tartozó kaszkadőrnő a munkára, de neki nem volt meg a megfelelő képzettsége.” Bár Palmisano nem dolgozott a Deadpool 2 forgatásán, de aznap kapcsolatban volt az ott dolgozó kaszkadőrstábbal, azért állítja azt, hogy a kaszkadőröket koordináló személyeket igenis nyomás alá helyezték a producerek, és kikényszerítették, hogy Harris dolgozzon a forgatáson.