A Queen-film díszbemutatója olyan nagyszabású lesz, hogy ihaj

Mindenki örömére közeleg a bemutató napja, a premier stílszerűen egy hatalmas koncerthelyszínen lesz.

A magyar mozikba sajnos majd csak november 1-jén érkezik a Bohemian Rhapsody című zenés életrajzi film, de 6200 szerencsés meghívott már október 23-án láthatja az alkotást – méghozzá abban a londoni SSE Arénában, ami egy kőhajításnyira található attól a Wembley Stadiontól, ahol a Queen legendás koncertjét adta 1985-ben a Live Aid keretében (az egykori esemény kiemelt szerepet kap a Bohemian Rhapsodyben).

Úgy tűnik egyébként, hogy azért nem lehet a filmpremiert is az eredeti helyszínen megtartani, mert a patinás stadionban – amit 2003-ban leromboltak, és új állapotában 2007-ben nyitottak meg újra, ugyanott, ahol korábban is volt – akkortájt épp amerikaifoci-meccsek zajlanak. A filmet egyébként hivatalosan október 24-től játsszák a brit mozik, az amerikai nézőkhöz azonban még a magyar bemutatónál is később, november 2-án érkezik meg a produkció.

Az alkotók a jelek szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy a filmbemutató egyszerre legyen filmes és zenei élmény. Ahogy azt mi is megírtuk: a múlt héten jelentették be, hogy október 19-én a Queen kiadja a mű soundtrackjét, amire összesen 22 dal került fel, és ezek közül nem mindegyik a rockklasszikusoknak a Bohemian Rhapsodyben hallható feldolgozása lesz.

A lemez öt száma ugyanis eredeti Queen-felvétel: méghozzá abból az anyagból válogatva, ami a legendás, 1985 júliusi Live Aid-koncerten készült – ezeket korábban még sosem hozták nyilvánosságra hanganyag formájában. Az album teljes dallistáját itt találjuk.


(NME)