A Queen-filmben is hidegrázós lesz a We Will Rock You dobogása

Új klipet hoztak nyilvánosságra a november 1-jén érkező Bohemian Rhapsodyból.

Felfokozott várakozás övezi a Bohemian Rhapsody című zenés életrajzi film bemutatását – amire a gyártó stúdió is rátesz néhány lapáttal, hiszen folyamatosan csöpögtetik az új információkat és filmrészleteket. Most egy olyan klip jött ki a mű Twitter-oldalán, amelyen az egyik legismertebb Queen-slágerben, a We Will Rock You-ban hallható dobogás megszületését figyelhetjük.

A részlet tanúsága szerint az ikonikus hangeffektet Brian May találta ki, akinek az az ötlete támadt, hogy valami olyasmit kéne csinálni, amibe a közönség is könnyűszerrel beszállhat. „Képzeld csak el, ahogy emberek ezrei csinálják ezt egyszerre” – bizonygatja a Gwilym Lee által megformált May az elsőre kissé szkeptikusnak tűnő Freddie Mercurynak.

A jelenet végén pedig azt is láthatjuk, ahogy a zenekar végül mindezt koncerten, tomboló tömeg előtt is megvalósítja. A We Will Rock You-t egyébként Brian May, az együttes gitárosa 1977-ben írta, és a News of the World című Queen-albumon jelent meg.

Korábban amúgy a film reklámkampányának köszönhetően láthattunk már klipet a címadó Bohemian Rhapsody felénekléséről, ahogy arról is, milyen elképesztő átalakuláson ment keresztül Freddie Mercury megformálása kedvéért Rami Malek, a Mr. Robotból ismert színész.


(via NME)