A számolás joga volt a legnagyobb nyertes a SAG-gálán

Vasárnap este kiosztották a Screen Actors Guild-díjakat, a gálán A számolás joga és a Stranger Things volt a két legnagyobb nyertes. A díjkiosztón – ahogy az manapság lenni szokott - Trump-ellenes beszédekre is sor került, amik elvitték a show-t.

A számolás joga című film stábja nyerte el a legjelentősebb SAG-díjat idén (kiemelkedő összmunka egy mozifilmben). A film megtörtént eseményeken alapul: három, fantasztikus számolási képességekkel rendelkező, afroamerikai nőről szól, akik a NASA-nál dolgoztak az 1960-as űrprogramban.

„Ez a történet az egységről szól, és arról, hogy mi történik, ha a különbségeket félretesszük. Győz a szeretet”

- mondta Taraji P. Henson, a film egyik főszereplője a díjátadón.

Mahershala Ali, aki az előbbi filmben is játszott, megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó díjat a Holdfény című filmben nyújtott alakításáért.

Az estén három fekete nyertest is hirdettek: A Fences című film két főszereplője, Denzel Washington és Viola Davis, valamint a már említett Mahershala Ali a Holdfényben nyújtott alakításáért.

Emma Stone, a Kaliforniai álomért elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat.
Davisnek, Alinak és Stone-nak az Oscar-díjra is komoly esélyük van, viszont Denzel Washington győzelme némiképp meglepetés volt, ugyanis mindenki Casey Affleck (A régi város) elsőségére számított.

Claire Foy és John Lithgow a legjobb televíziós drámai szerepért járó díjakat zsebelték be a The Crown című Netflixes sorozatért, a Stranger Things, szintén Netflix-sorozat pedig elnyerte a legjobb drámasorozat díját.

Julia Louis-Dreyfus nyerte a díjat a legjobb színésznő vígjátéki kategóriában Az alelnök című sorozatért, William H. Macy lett a legjobb sorozatszínész (Shameless – Szégyentelenek), és az Orange Is the New Black szereplőgárdája lett a legjobb vígjátéksorozat kategóriában.

Bryan Cranston lett a legjobb tévéfilmes színész A végsőkig című HBO-filmben nyújtott alakításával, míg a legjobb minisorozatbeli színésznő díját Sarah Paulson nyerte el az American Crime Story - Az O.J. Simpson-ügy c. sorozatért.
A legjobb kaszkadőrmunka díját a Trónok harca c. sorozat és A fegyvertelen katona stábja nyerte el.

A SAG-díjakkal akár az Oscar-díj is megjósolható: 1994 óta tizenhat főszereplőnő nyerte meg mind a SAG-díjat, mind az Oscart, tizenkilenc SAG-nyertes férfiszínész nyerte el az Oscart is. Február 26-án minden kiderül.

Kiemelkedő színészi alakítás egy film főszerepében: 
Denzel Washington – Fences (Paramount Pictures)

Kiemelkedő színésznői alakítás egy film főszerepében
Emma Stone – Kaliforniai álom (Lionsgate)

Kiemelkedő színészi alakítás egy film mellékszerepében
Mahershala Ali – Holdfény (A24)

Kiemelkedő színésznői alakítás egy film mellékszerepében
Viola Davis – Fences (Paramount Pictures)

Kiemelkedő összmunka egy mozifilmben
A számolás joga (20th Century Fox)

Kiemelkedő színészi alakítás egy minisorozat vagy tévéfilm főszerepében
Bryan Carston - A végsőkig (HBO)

Kiemelkedő színésznői alakítás egy minisorozat vagy tévéfilm főszerepében
Sarah Paulson - American Crime Story: Az O.J. Simspon-ügy (FX Networks)

Kiemelkedő színészi alakítás egy drámasorozat főszerepében
John Lithgow – The Crown (Netflix)

Kiemelkedő színésznői alakítás egy drámasorozat főszerepében
Claire Foy – The Crown (Netflix)

Kiemelkedő színészi alakítás egy vígjátéksorozat főszerepében
William H. Macy - Shameless – Szégyentelenek

Kiemelkedő színésznői alakítás egy vígjátéksorozat főszerepében
Julia Louis-Dreyfus – Az alelnök (HBO)

Kiemelkedő összmunka egy drámasorozatban
Stranger Things (Netflix)

Kiemelkedő összmunka egy vígjátéksorozatban
Orange is the New Black (Netflix)