A szexuális zaklatással vádolt Kevin Spacey nem maradt egyedül

Egy igazi legenda akar vele forgatni, aki szerint Ridley Scottnak szégyellnie kellene magát, amiért kivágta Spacey-t A világ összes pénzéből.

Mint arról többször is írtunk, Scott még múlt ősszel, az utolsó utáni pillanatban döntött úgy, hogy kivágja a már elkészült filmből a sztárt, akit számos férfi vádolt meg szexuális zaklatással, és időközben az angol és az amerikai hatóságok is nyomoznak ellene a szóban forgó ügyekben.

A rendező – aki a kiradírozott Spacey-t Christopher Plummerrel helyettesítette – természetesen nem erkölcsi döntést hozott: egyszerűen úgy gondolta, ha a kegyvesztetté vált színész benne marad A világ összes pénzében, sokkal kevesebben váltanának rá jegyet, méghozzá annyival, hogy anyagilag még mindig jobban megéri bevállalni a jelenetek újraforgatásából adódó pluszköltségeket.

Kevin Spacey és Michael Kelly a Kártyavárban. Forrás: port

 

Kevin Spacey botrányával kapcsolatban eddig nem sokan mertek nyilatkozni: Christopher Plummer még múlt novemberben annyit mondott, hogy nagyon szomorúnak találja a helyzetet, hiszen Spacey szerinte nagyon tehetséges. Nemrég megszólalt a Közönséges bűnözők sztárjának egyik közvetlen munkatársa is, Michael Kelly, aki a Kártyavár című sorozatban játszott együtt az onnan azóta már menesztett színésszel (Kelly nagyjából annyit mondott, hogy még nagyon friss a seb, így nem tudja, mit mondjon, sőt azt se, mit gondoljon).

Most pedig Spacey a legváratlanabb helyről kapott segítséget: nem kisebb név védte meg, mint a legendás olasz rendező, Bernardo Bertolucci, aki Az utolsó tangó Párizsban című klasszikusa restaurált verziójának premierjén nyilatkozott az ügyben a Bari Nemzetközi Filmfesztiválon.

Bernardo Bertolucci a 2013-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Forrás: Elisabetta A. Villa / Getty Images

 

„Amikor megtudtam, hogy Ridley Scott belement, hogy megsemmisítsék a Kevin Spacey-vel forgatott jeleneteket A világ összes pénzében, küldtem egy üzenetet Pietro Scaliának (az olasz szakember Ridley Scott állandó vágója, Bertoluccival pedig A kis Buddhában és a Lopott szépségben dolgozott együtt – a szerk.), hogy

mondja meg Scottnak: szégyellje magát. Aztán azonnal csinálni akartam Spacey-vel egy filmet”

– mondta Bertolucci.

Az idős direktor megjegyzésére a helyszínről tudósító lapok szerint a közönség nagy tapssal reagált. Bertolucci ugyanakkor később egyértelművé tette, hogy művészi értelemben utasítja el Scott döntését, hiszen kiállt a #MeToo mozgalom mellett, és dicsőítette azt, amiért világszerte behozta a köztudatba a nők elleni erőszak témáját. Pár évvel ezelőtt egyébként Bertoluccit magát is vádolták szexuális visszaéléssel, pont Az utolsó tangó Párizsban kapcsán, de az az ügy enyhén szólva is más, mint Spacey esetei – erről pontos részleteket az Origo Filmklub tavalyi, Vittorio Storaróval, a film operatőrével készített interjújából tudhatunk meg.


(via The Guardian)