A tízéves Alkonyatra emlékezett a rendező

Catherine Hardwicke elmondta, honnan indult az azóta hatalmassá nőtt franchise.

2008. november 21-én mutatták be az amerikai mozik az Alkonyat című romantikus-vámpíros tinifilmet, Stephenie Meyer regényének adaptációját. Az akkor még csak csak egyszavas Twilightnak keresztelt mozi négy folytatást is kapott, amelyek már mind viselték címükben a branddé vált szót (Alkonyat: Újhold, Alkonyat: Napfogyatkozás, Alkonyat: Hajnalhasadás – 1. és 2. rész).

Forrás: SPI

 

Catherine Hardwicke rendező az évforduló alkalmából adott interjúban elárulta, hogy mivel akkoriban még nem volt olyan nagy szó, hogy női főszereplővel készül tinédzsereknek szóló akciófilm, úgy kezelték az egészet, mint egy függetlenfilmet: tehát a költségvetés is alacsonyabb volt, és a stúdió sem ellenőrizte olyan szigorúan őket.

Ennek ellenére azért sajnos nem kapott teljes kreatív szabadságot. Hiába akart például a regények eredeti helyszínén, Forksban forgatni, ez a vágya nem teljesülhetett, hiszen a legtöbb jelenetet Portlandben vették fel. Ehhez hasonlóan az eredetileg szereplő La Push beach helyett egy másik oregoni tengerparton forgattak. „Volt ezenkívül egy nagyon cool víz alatti álomjelenet, amit szintén nem csinálhattam meg. Ezt leszámítva, mindent megcsináltam, amit akartam” – mondta Hardwicke.

Forrás: SPI

 

A rendező azt is elárulta, nagyon büszke a filmjére, és arra, hogy bebizonyította vele: a nők is képesek elvinni a hátukon egy akciófilmet. Azt azonban nagyon sajnálja, hogy ezzel nem indított el semmit, és a következő nagy blockbusterre, amit nő rendezett, egészen Patty Jenkins 2017-es Wonder Womanjéig kellett várni.

„A soron következő Alkonyat-filmek, a két Beavatott-film, Az éhezők viadala-mozik: hiába van bennük női főhős, mind férfiak rendezték őket. Miért nem tudtak női rendezőket keresni?

Őrület, hogy az emberek még mindig azt gondolják: a nők nem tudnak akciót rendezni”

– adott hangot csalódottságának az alkotó, aki a Twilight-film után olyan alkotásokat rendezett, mint A lány és a farkas vagy a Máris hiányzol.


(via DigitalSpy)