A Warner főnöke szerint is egy rakás sz*r volt a Joss Whedon-féle Igazság Ligája

Nem elég, hogy elrontották Zack Snyder vízióját, a rendezőnek a távozása előtt is sokat kellett harcolnia a stúdió vezetőivel.

Márciusban végre felkerül az HBO Max kínálatába (nálunk az HBO GO-ra) a Zack Snyder-féle, a hírek szerint 4 órás hosszúságú Az Igazság Ligája, ami a rendező eredeti vízióját mutatja be, szemben azzal a filmmel, amit végül Joss Whedon beugró rendezőként 2017-ben ezzel a címmel mozikba küldött. Ahogy azt korábban mi is megírtuk itt a Port.hun, Zack Snyder annak idején a lánya öngyilkossága miatt döntött úgy, hogy kiszáll Az Igazság Ligája stábjából, és a producer feleségével együtt visszavonul a hollywoodi szórakoztatóiparból. A rajongók viszont Whedon vidám verekedését egyáltalán nem tartották a DC-hősökhöz méltó történetnek, így amikor a #ReleaseTheSnyderCut (azaz: #MutssátokBeSnyderVerzióját) elnevezésű kezdeményezés mellé már Gal Gadot és Ben Affleck is nyíltan beállt, a Warner Bros. kénytelen volt engedni a nyomásnak.

Egy friss Vanity Fair-cikkből most az is kiderült, hogy a stúdió vezetősége tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Joss Whedon verziója nem fog tetszeni a rajongóknak. Sőt, egy névtelenségbe burkolózó Warner-fejes állítólag kerek perec kijelentette a Whedon-verzióról már a zárt körű tesztvetítés után is, hogy

egy rakás sz*r!

A névtelen Warner-vezér szerint dermesztő volt látni, mit művelt Whedon Zack Snyder nyersanyagával, és azért volt kínos az egész ügy (amellett, hogy Whedon állítólag igen mérgező légkörben vezényelte le a pótforgatást), mert senki sem merte nyíltan bevallani, mekkora rakás trágya lett a film. Ebben valószínűleg annak is komoly szerepe lehetett, hogy a Warner-vezetőség már Snyder eredeti verzióját sem tartotta elég jónak ahhoz, hogy megszorongassák vele a Marvel-filmeket a pénztáraknál, viszont nem tudtak egységes elképzelést prezentálni arról, mi is lenne a helyes út.

A Vainty Fair arról ír ugyanis, hogy Zack Snyder saját bevallása szerint a családjában történt tragikus haláleset nélkül is igazi gyötrelemnek élte meg az Igazság Ligája elkészítését. A stúdió ugyanis kiküldte a forgatásra Geoff Johnsont, a DC Entertainment kreatív vezetőjét, és Jon Berget, a Warner Bros. a koprodukciós vezetőjét. Egyikük mindig ott volt minden egyes forgatási napon, és felügyelte Snyder munkáját, gondosan ügyelve arra, hogy a film ne legyen túl sötét tónusú a Warnernek.

Mondhatnám úgy is, hogy bébiszittereket kaptam. Nem zavart túlzottan, mert nem voltak olyan fenyegetőek. Csak azt éreztem, hogy folyton van valami ötletük, humorral és hasonló dolgokkal próbálkoznak be.

A Vanity Fair arról is ír, hogy a stúdió komoly változtatásokra kényszerítette a rendezőt. Ki kellett például vágnia bizonyos cselekményszálakat, köztük a Ben Affleck Batmanje és Amy Adams Lois Lane-je között szövődő romantikus szerelmet. Emellett megtiltották neki, hogy két óránál hosszabb legyen a film.

Hogyan mutassak be hat karaktert és egy világuralomra törő idegen lényt két órában? Mármint, úgy értem, meg tudom csinálni, mert meg lehet csinálni. Csak nem láttam, hogyan.

Snyder egyébként állítólag a mai napig nem nézte meg a Josh Whedon-féle Igazság Ligáját. A felesége és producertársa, Deborah Snyder, valamint barátjuk, Christopher Nolan, a Sötét Lovag-trilógia rendezője, és az Igazság Ligája egyik producere viszont megtekintették egy zárt körű vetítésen. Ezután tanácsolták azt Snydernek, hogy ha jót akar magának, sose nézze meg a moziváltozatot.

Zack Snyder a 2016-os Batman Superman ellen - Az igazság hajnala New York-i premierén (fotó: Jamie McCarthy/Getty Images)

 

Snyder a produkciótól való távozásakor a laptopján vitte magával azt az összevágott verziót, amit a moziváltozat gerincének szánt volna. Ez egy befejezetlen vágás volt, fekete-fehér jelenetekkel, ám a végleges speciális effektek nélkül, és szükség lett volna még további forgatásokra is a színészekkel. Erről a verzióról Snyder már jóval korábban is azt nyilatkozta, hogy nem egy bemutatható állapotban lévő filmről van szó, hanem csak egy munkaverzióról, ő viszont már nem akar foglalkozni vele, mert a családjával szeretné tölteni az idejét. A #ReleaseTheSnyderCut körüli hype viszont egy ponton túl akkorára duzzadt, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni, ezért a Warner Bros. megkereste a rendezőt azzal, hogy szívesen bemutatnák az HBO Max csatornán a „Snyder Cut”-ot.

Ezt persze valószínűleg nem puszta szívjóságból és emberbaráti szeretetből lépte meg a stúdió, hanem, hogy két legyet üthessen egy csapásra. Egyrészt le kellett hűteni az izgatott rajongókat, másrészt keríteni kellett valami nagy durranást az HBO Maxra, miután a világméretű koronavírus-járvány miatt Warner-filmekkel jelenleg nem lehet kasszát robbantani a mozikban. A stúdió furcsa közeledési kísérletét maga Zack Snyder sem értette, mivel állítása szerint a Warner a laptopján lévő nyers vágást egy az egyben akarta bemutatni az HBO Max-en. Ebbe viszont a rendező nem egyezett bele, így hónapokig tartó csatározás kezdődött – ami a DC-rajongók számára kedvező véget ért. Snyder a hírek szerint 70 millió dollárt kapott arra, hogy szedje rendbe a félkész verzióját, így a 4 órás rendezői vágás teljesen filmszerű lett, és ha egyszer adásba kerül, számos új jelenetet fog tartalmazni Whedon moziverziójához képest. (via Indiewire & Movieweb)