A zaklatási ügybe keveredett sztár ellen már Amerikában is nyomoznak

Kevin Spacey-ről eddig úgy tudtuk, csak Londonban zaklatott szexuálisan férfiakat.

Mint arról korábban már írtunk, az 58 éves sztár ellen Angliában már nagy erőkkel folyik a nyomozás, miután októberben Anthony Rapp színész (a rebootolt Star Trek-széria, a Star Trek: Discovery egyik szereplője) nyilvánosan azzal vádolta, hogy szexuálisan molesztálta, amikor még csak 14 éves volt.

Ezt követően többen is előálltak vádjaikkal: a rendőrség például egy 2005-ben Westminsterben történt, szintén Spacey által elkövetett szexuális támadás ügyében is nyomoz, a londoni Old Vic-hez pedig összesen húsz panasz érkezett a 2004 és 2015 között a színház művészeti vezetőjeként dolgozó sztár ellen.

Kevin Spacey a Kártyavárban. Forrás: Netflix

 

Most pedig a Los Angeles-i rendőrség vádemelési javaslattal adta át az eddig Spacey ellen az Államokban összegyűlt nyomozati anyagot az ügyészségnek. Arról, hogy mindez elegendő-e a vádemeléshez, az ügyészség fog dönteni a későbbiekben. A kétszeres Oscar-díjas színész ellen egyébként eddig hivatalosan még nem emeltek vádat Londonban sem, de ettől függetlenül – ahogy arról nemrég szintén beszámoltunk – karrierje egy hét alatt összeomlott.

Először a Netflixnél futó politikai témájú sorozatából, a Kártyavárból rúgták ki (később azt is bejelentették, hogy a Spacey nélkül forgó hatodik évaddal le is zárják a szériát), Ridley Scott A világ összes pénze című filmjéből pedig kivágták az összes vele felvett jelenetet, és Christopher Plummerrel forgatták újra azokat. Ezenkívül minden, éppen futó projektje parkolópályára került.


(via Independent)