Adam Driver Az ébredő Erő óta tisztában van egy súlyos Star Wars-titokkal!

A 35 éves színész tényleg kezdettől fogva tudta, mi lesz Kylo Ren sorsa a 7-8-9. epizódokban?

Adam Driver 35 éves létére még csak 8 éve van benne a hollywoodi szórakoztatóiparban (2011-ben, a Clint Eastwood rendezésében elkészült J. Edgar – Az FBI embere volt az első filmje). Az első komolyabb szerepe a 2012-es Csajok című HBO-sorozatban volt, igazán ismert viszont a 2015-ben mozikba kerülő Az ébredő Erővel lett. Erről a két produkcióról és a színházi szerepeiről mesélt nemrég a Deadline-nak adott interjúban:

A Csajok tévésorozatban nem volt előre meghatározott befejezés, így nagyon szórakoztató volt látni, hová fejlődik velem együtt a történet, és vicces volt agyalni azon, hová fog kifutni ez az egész. A Star Wars esetében viszont egy kicsike információm végig volt arról, hová tart a történet, régóta itt van a fejemben, mi épül fel az eddigiekből.

Ezt az interjúrészletet az Uproxx és a Movieweb Star Wars-rajongó munkatársai is úgy dekódolták, hogy Adam Driver kezdettől fogva, tehát már Az ébredő Erő forgatása óta tudta, mi lesz Kylo Rennel a VIII. és a IX. epizódokban. Ami már csak azért is érdekes, mert eddig úgy volt, hogy Az ébredő Erő és Az utolsó Jedik rendezői, J.J. Abrams és Rian Johnson is szabad kezet kaptak mindenben. Ezek szerint azonban mégis volt fölöttük valamiféle kreatív kontroll, és végig igazodniuk kellett egy előzetesen kitalált zsinórmértékhez – legalábbis Kylo Ren sorsával kapcsolatban. Persze az is lehet, hogy csak a Csillagok háborúja-rajongók láttak bele a kelleténél többet a színész szavaiba, és szó sincs arról, hogy Adam Driver végig tudta tudja, mi fog kiderülni Kylo Renről az idén decemberben mozikba kerülő Star Wars IX-ben. (via Uproxx & Movieweb)