Ájult nézők, botrányok és mezítlábas sztárok a világ legjobb filmfesztiválján

17 érdekesség a legendás cannes-i fesztivál történetéből.

75 éves a cannes-i fesztivál, amelyet idén május 17. és május 28. között rendeznek meg. Ennek örömére összegyűjtöttünk jó pár érdekességet a világ első számú filmfesztiváljának történelméből.

1. A fasizmus hívta életre. A fesztivál ötlete 1939-ben fogalmazódott meg, azt követően, hogy a Velencei Filmfesztiválon a fődíjat jelentő Mussolini Kupát Leni Riefenstahl Olympiája kapta. A francia delegációt képviselő diplomata, Philippe Erlanger úgy döntött, hogy szükség van egy fasiszta befolyástól, politikai nyomásgyakorlástól és cenzúrától mentes, rivális fesztiválra.

2. A helyszín eredetileg nem Cannes lett volna, hanem a Dél-Franciaországban, Baszkföldön található Biarritz üdülőváros, de a Cannes-pártiak sikeresen kampányoltak a Francia Riviéra mellett, többek közt azzal, hogy felajánlották az egyik frissen felépített kaszinó 1200 fős termét vetítési helyszínnek.

Forrás: Getty Images (picture alliance)

 

3. A 2. világháború miatt végül csak 1946-ban tudták megrendezni az első fesztivált. Utólag, 2002-ben díjazták azokat a filmeket, amelyeket 1939-ben nem mutathattak be. A háború utáni Olaszország már nem volt ellenséges állam, ezért a két fesztivál vezetői 1946 augusztusában megegyeztek, hogy kétévente rendeznek nemzetközi fesztivált, a köztes években pedig nemzeti jellegű filmfesztivált. 1951-től az állandó szeptemberi időpontot áprilisra módosították, és ettől fogva mind a velencei, mind a cannes-i fesztivál nemzetközivé lett.

4. A strand miatt lett kőkemény a dress code. A tenger közelsége és a jó idő már az első időkben is arra csábított több fesztiválozót, hogy a vetítések közt csobbanjanak. A szervezők ezért döntöttek úgy 1949-ben, hogy bizonyos vetítéseket csak nyakkendőben lehet látogatni. Voltak olyan rendezők, akik félreértették a szabályozást, és megsértődtek azon, hogy az ő filmjeikre nem kell kiöltözni, azt gondolva, hogy ezzel a Fesztivál az alkotásukat minősíti.

5. 1953-ban Picasso felmentést kapott a dress code alól, és A félelem bére vetítésén zakó helyett birkabőr kabátban jelenhetett meg.

Picasso (Getty Images)

 

6. Óriási a médiafelhajtás. Évente 4500 újságíró kap akkreditációt, a cannes-i fesztivál ezzel a világ második legnagyobb médiaeseménye az olimpiai játékok után. A filmfesztivál ideje alatt Cannes lakosainak száma (eredetileg 70 200 fő) közel háromszorosára nő.

7. Több Arany Pálma is van. A fesztivál fődíját először 1955-ben adták át, az Arany Pálma megtervezésének lehetőségét pályázaton nyerte el egy párizsi ékszerész. Minden évben 3 díjat is legyártanak, arra az esetre, ha a zsűri nem csak egy Arany Pálmát osztana ki, illetve ha eltörne vagy elveszne az egyik.

8. A legjobb reklám a polgárpukkasztás. A fesztivál idején az alkotók néha nyilvános akciókkal hívják fel magukra a figyelmet. 1992-ben Dolph Lundgren és Jean-Claude Van Damme a vörös szőnyegen verekedtek össze, de persze nem igaziból. 2001-ben a Non-stop party arcok színészei az általuk alakított zenészeket megidézve valódinak kinéző műgalambokkal dobálták meg egymást egy étteremben. A vendégeket nem nyűgözte le a műbalhé, kivéve a szintén jelen lévő Coen testvéreket. 2009-ben pedig a belga Szarul állnak a dolgok alkotói döntöttek úgy, hogy élőben is előadják a film egyik jelenetét, és meztelenül végigbringáztak a városon a rendező, Felix Van Groeningen vezetésével.

Forrás: Getty Images (Loic Venance)

 

9. Magyar áldozatai lettek az 1968-as bojkottnak. A francia diáktüntetésekkel szolidaritást vállalva François Truffaut, Jean-Luc Godard, Roman Polański, Louis Malle és több más alkotó a fesztivál félbeszakítását követelte – sikeresen. Ennek a magyar delegáció kevésbé örült, mert két magyar film is versenyben volt. A Jancsó-féle Csillagosok, katonákat még levetítették, a Feldobott kő azonban már nem kerülhetett műsorra.

10. Bosszút álltak a fotósok. 1975-ben Paul Newman, arra hivatkozva, hogy túl fáradt az utazástól, nem volt hajlandó a megérkezésekor a fotósoknak pózolni, akik válaszul az esti hivatalos eseményen nem fényképezték le, helyette tiltakozásként letették a kameráikat a földre. Isabelle Adjani is ugyanígy járt 1983-ban.

11. Tömeges rosszullét a moziban. A cannes-i közönség nem szemérmes, ha véleményt kell nyilvánítani, pfujolnak, fütyülnek, tapsolnak, és ki is vonulnak, ha nem tetszik nekik, amit látnak. A csúcsot Gaspar Noé tartja a Visszafordíthatatlannal, a 2002-es vetítésről 250-en néző sétált ki, 20-an pedig el is ájultak.

Gaspar Noe, Vincent Cassel, Monica Bellucci és Albert Dupontel (Forrás: Getty Images)

 

12. Ünnep az ékszertolvajoknak is. 2013-ban a fesztivál ideje alatt tolvajok dézsmálták meg azokat a hoteleket, ahol a leggazdagabb és leghíresebb vendégek szálltak meg. A Carlton Hotel gyémántkiállításáról is eltűnt 103 millió eurónyi drágakő, és a tolvajokat állítólag a francia Riviérán játszódó 1955-ös Fogjunk tolvajt! ihlette meg.

13. Megosztó megosztás. 2013-ban, az Arany Pálmák történetében először úgy döntött a zsűri, hogy nemcsak az Adél élete rendezője, Abdellatif Kechiche kapja meg a díjat, de a két főszereplő, Adèle Exarchopoulos és Léa Seydoux is, mert úgy érezték, nélkülük nem működne ugyanúgy a film. A rendező ezen annyira megsértődött, hogy elárverezte a trófeáját, és az összeget a következő filmje finanszírozásába fektette.

Forrás: Getty Images (Stephane Cardinale - Corbis)

 

14. Erősen ajánlott a magas sarkú. Bár a hivatalos szabályzatban nincs benne, a díszbemutatókon és a kiemelt premiereken a nőknek illik magas sarkúban megjelenniük. Amikor 2015-ben kiderült, hogy többeket nem engedtek be a vetítésekre, mert nem a megfelelő lábbelit hordták, Denis Villeneuve és a Sicario férfi színészei kilátásba helyezték, hogy tiltakozásképpen ők is magas sarkút vesznek fel. Ez nem történt meg, viszont Julia Roberts és Kristen Stewart is mezítláb jelent meg a vörös szőnyegen, hasonló okokból.

Forrás: Getty Images (Andreas Rentz)

 

15. A szelfi sem menő. A fesztivál elnöke, Thierry Frémaux, aki 2007 óta tölti be ezt a tisztséget, legszívesebben betiltaná a szelfiket a vörös szőnyegen, de nem teheti, így csak kéri a látogatókat, hogy mellőzzék. Az indok? Lassítják a haladást, „nevetségesek és groteszkek”, és Frémaux szerint egyébként is mindenki a szelfiken néz ki a legrondábbul.

16. Koszorús kutyák. 2001 óta egy kritikusokból álló zsűri a legjobb kutyaalakítást is díjazza. A győztes be a Palm Dog címet kapja meg egy bőr nyakörvvel együtt. Volt már „magyar” díjazott is, 2014-ben a Mundruczó Kornél-féle Fehér Isten komplett kutyagárdája kapta meg az elismerést.

Forrás: Getty Images (Stephane Cardinale - Corbis)

 

17. Bűvös számok. A filmszalagon 1 másodperc 24 képkockából áll össze, és a cannes-i fesztiválpalotához egész véletlenül (?) 24 lépcsőfok vezet fel. A vörös szőnyeg 60 méteres, és annak érdekében, hogy mindig makulátlanul tiszta legyen, naponta háromszor cserélik. A média nyomásának köszönhetően 2006 óta teljes egészében újrahasznosítható anyagokból készül.

Via: LWL / THR