Akkor ez lesz a nagy karácsonyi film idén?

  • Vízer Balázs

Csak 54 évet kellett várni a folytatásra, ami meglehetősen hűnek látszik az első rész hangulatához, a nagy kérdés az, hogy ez jó-e vagy sem. Emily Bluntnak mindenesetre mindig örülünk.

Az egész egy elszabadult papírsárkánnyal kezdődik még az eredeti, 1964-es, 6 Oscar-díjat begyűjtő, a csodás Julie Andrews főszereplésével készült Mary Poppinsból, és a megfakult, kidobott sárkány, amely egy aprócskát szájbarágósan a gyerekkori álmokat szimbolizálja, újra elhozza a csodadadát a Banks családnak. Ez a Mary Poppins visszatér felütése, ezt ismerhettük meg még március elején az első beharangozó előzetesből, amit furcsa módon most követett csak az első teljes előzetes, amiben végre a történetről is megtudhatunk valamit. Igaz, a decemberi bemutatóig van még ideje a Disney-nek, hogy az téli ünnepekre időzített régi-új kedvencet jobban is felvezesse!

Ami engem illet, sosem izgatott Mary Poppins és esernyője, túl avíttnak, túl konzervatívnak és túl angolnak tartottam, egyedül Julie Andrews-t tartottam benne csodásnak, és nagy eséllyel az új filmmel is így leszek. Aminek Emily Blunt a címszereplője, aki itt megcsillogtathatja ének-és tánctudását is. A Mary Poppins visszatér ugyanis  kis retroparádénak tűnik, ami animációs betéteivel és dalaival egyrészt hozza a réges-régi Disney sikerek hangulatát, másrészt beállításaival, kosztümjeivel és gesztusaival konkrétan az 1964-es első részt idézi meg. Megesküdnék például arra, hogy abban a jelenetben, ahol a házba visszatérő Poppins átlépi a küszöböt és önmagának biccent a tükörbe, ott digitálisan összemontírozták Blunt és Andrews arcát. Ha nem így történt, akkor becsapott a szemem.

Merthogy Mary Poppins 54 év után visszatér – bár filmidőben ez nagyjából 20-25 év lehet, és újra belép a Banks gyerekek életébe. Mármint a régiekébe és az újakéba, mert Michaelnek (Ben Whishaw) és Jane-nek (Emily Mortimer), saját gyerekeik vannak, de semmi öröm nincs életükben, amióta meghalt Michael felesége. És London is elég szürke hely, valamikor a harmincas években, de ezen változtat a csodabébiszitter és barátja, Jack (Lin-Manuel Miranda) a vidám lámpagyújtogató. Bankárként felbukkan még Colin Firth, aki a Nanny McPhee filmek révén már maga mögött tudhat két Mary Poppins utánzatot, vörös hajú rémségként Meryl Streep, és Julie Walters, mint a Banks család hű házvezetője. A filmet a musicalek terén igencsak jártas Rob Marshall (Chicago) rendezte, a világpremiert pedig december 19-én tartják. És már csak az a kérdés, a nézők mennyire lesznek vevők az egész előzetest átitató retro hangulatra – vagy Emily Bluntra, aki a Hang nélkül után újra egy fürdőkádban találja magát, de most sokkal vidámabb körülmények között.

 

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás