Alelnök - Az ember, aki zsebre tette Amerikát

  • Vízer Balázs

Rendkívül izgalmas és szórakoztató portré egy rendkívül unalmas pasasról, aki szeptember 11. után örökre megváltoztatta az amerikai politika képét és ezzel nyilván az egész világot is.

A legtöbben ma már nem tudják, ki az a Dick Cheney, pedig nem is olyan régen a világ talán legbefolyásosabb embere volt – és napjaink égető problémáinak jelentős részéért is ő felel. Javarészt az ő műve az egész Közel-Kelet destabilizálása, ő tette lehetővé a nagytőke és a politikai hatalom létező legszorosabb összefonódását az amerikai történelem során, ő vetette vissza évtizedekkel a környezetvédelmet, és részben ő teremtette meg azt a populista jobboldali médiabirodalmat, amely napjaink közbeszédére oly nagy befolyással van. De ne rohanjunk előre.

Dick Cheney nem is akart híres lenni, ő hatalmat akart. George W. Bush alelnöke volt, de valójában az ő kezében összpontosult a végrehajtó hatalom ezekben az években. A gyenge akaratú és csekély intelligenciájú elnököt - akit Sam Rockwell játszik zseniálisan – hol manipulálva, hol egyszerűen megkerülve épített fel egy olyan hatalmi központot, ami ironikus módon pont az elnöki hatalom megkérdőjelezhetetlenségén alapult, és nem érezte úgy, hogy bárkinek is el kéne számolnia tetteivel, különösen szeptember 11. után. És ezen tettek javarészt adott pénzügyi és nagyvállalati csoportok érdekeit szolgálták, de közben mérhetetlen rombolást vittek véghez mind a világban, mind a politikai gondolkodásban, de ez őt sosem zavarta. Nem volt különösebben okos, csak következetes és könyörtelen, és bár maga szürke és modortalan volt, pályafutása és személyisége mégis remek filmes alapanyag, a kortárs amerikai politikához egyre jobban vonzódó Adam McKay pedig kapott az alkalmon.

És Adam McKay nem igazán szereti a politikától visszavonult, de ma is vígan élő Dick Cheney-t, ez az egyszerűen csak Alelnök címen futó film minden percéből kiderül. McKay onnantól követi a politikus pályafutását, hogy kirúgják az egyik legpatinásabb egyetemről, a Yale-ről, és rövid időre kétkezi munkásnak, illetve idült alkoholistának áll, ám ambiciózus felesége, Lynne (Amy Adams) unszolására mégis lediplomázik, majd Washingtonba utazik, ahol először a későbbi külügyminiszter Donald Rumsfeld (Steve Carell) gyakornoka lesz, majd a ranglétrán gyorsan haladva egyre magasabb posztra kerül. És persze megkapunk nagyjából minden információt ahhoz, hogy mindezt kívülállóként is kontextusban láthassuk, sőt, kapunk egy sokáig teljesen ismeretlen, meglepő narrátort, aki mindenféle titokba is beavat minket. Amelyek közül mindig azok a legmeglepőbbek, amik azt mutatják meg, hogy az egész világpolitikát befolyásoló döntések néha milyen elképesztően triviális körülmények között születnek meg.

És McKay nagyszerű mesélő, története azok számára is rendkívül szórakoztató és izgalmas lehet, akik számára az amerikai belpolitika, a fehérházi intrikák világa alapjáraton a létező legunalmasabb téma. Ráadásul a rendező nem gonosz, adott ponton megengedő is tud lenni, például megmutatja, „hősünk” milyen példás családapa és hű tudott lenni – igaz, a legvégén azért ezt is idézőjelbe teszi. Ehhez persze kellett Christian Bale is, aki nem csak kisugárzása miatt generációjának szerintem legjobb színésze, hanem azért, mert tud mit kezdeni azzal a karakterrel, akinek éppen a bőrébe bújt. És a „bőrébe bújt” szóképet akár szó szerint is érthetjük, hiszen itt Bale-ből semmit sem látunk, csak egy Dick Cheney-re maszkírozott, önmagánál vagy 25 kilóval kövérebb és vagy 25 évvel idősebb figurát.

Aminek persze megvan a maga veszélye, hiszen előfordul, hogy a több rétegnyi latex alatt, műorral, borotvált fejjel szereplő színésznél nem az alakításra figyelünk, hanem a látványra, ami így nem kel életre, sőt, zavaróvá válik. Ennek a veszélye most egy percre sincs jelen, Bale szokás szerint nem csak zseniális, de hátborzongató. Van a filmnek egy ki is merevített pillanata, amikor a Washingtonban eleinte feszengő Cheney először érzi meg a sikert, és zavartan elvigyorodik – na, én már azért Oscart adnék! És megéri megvárni a stáblistát, mert kapunk egy nagyszerű jelenetet korunk politikai diskurzusairól is!

Értékelés: 8/10

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás