Állatok, akik ellopták a show-t a színészektől

Goose egyenesen lekörözte a Marvel kapitány emberszereplőit, de Punxsutawney Phil, Malőr az Apádra ütökből, vagy Az elveszett frigyláda fosztogatói náci kismajma is mind emlékezetesek.

Toto - Óz, a csodák csodája

Épp most volt nyolcvan éve, hogy bemutatták minden idők egyik legnagyobb hatású filmjét – már csak azért is a filmet említjük, mert különös módon sokan azt hiszik, hogy eredeti történetről és nem adaptációról van szó (és Óz nem a varázsló, hanem az ország neve). Az Óz még ma is tökéletes – a dalok, a látvány, a színészek, a trükkök olyannyira jól működnek ma is, hogy a varázslat teljes, és nem zökkenti ki a nézőt egy-egy rosszul öregedett, esetleg egyenesen nevetségessé vált elem. A filmben a történet szerint ugyan rengeteg állat van, de mindet kisebb-nagyobb emberek játsszák, az egyetlen Totót leszámítva. A kiskutyát a Terry nevű cairn terrier nőstény alakította, heti 125 dolláros fizetéssel, azaz jóval többet keresett meg, mint a film több színésze. Az egyik jelenet forgatásán azonban megsérült, eltört a kis lába, így helyettesesíteni kellett, de a népszerűsége nem szenvedett csorbát. A gazdája át is nevezte Totónak, majd 11 éves korában bekövetkezett haláláig a kutya összesen 13 filmben szerepelt. 

 

A náci kismajom - Az elveszett frigyláda fosztogatói

Valószínűleg mindenki emlékszik a genyó kismajomra, aki náci karlendítéssel üdvözli a németeket, és Marion ölében kémkedik nekik, majd akaratlanul megmenti Indy életét azzal, hogy megeszi a mérgezett finomságot. Két csuklyásmajom, Snuff és Piff alakította a sunyi kisállatot, de egyiküket jócskán megviselte a tunéziai forgatás, így nem tudta ellátni feladatát. A náci karlendítés ma már kiverné a biztosítékot, de akkoriban még nem foglalkoztak ilyesmivel, és a következőképp vették fel: pecaboton egy fürt szőlőt lógattak le a majomnak, és valójában azért nyúlt. Mintegy ötvenszer rögzítették a jelenetet, mire sikerült a mozdulat. De ami még érdekesebb, hogy az állatka hangja nem a sajátja, hanem Frank Welker veterán szinkronszínészé, aki olyan rajzfilmes állatoknak adta a hangját, mint Scooby-Doo, vagy Abu az Aladdinból.

 

Punxsutawney Phil - Idétlen időkig

Punxsutawney híres mormotája – aki egyébként valóban létezik –, Phil, amikor előbújik odújából, és meglátja a saját árnyékát, akkor további hat hétig tart a tél. Phil Connors az időben ragadva egy idő után teljesen érthető módon bekattan, és rendre öngyilkosságot követ el, egyik alkalommal pedig elrabolja a mormotát, és azzal együtt hajt szakadékba. Több mormotát is láthattunk Punxsutawney Phil szerepében, és ami közös volt bennük, hogy mindannyian utálták Bill Murray-t. Kétszer meg is harapták – az egyik épp az elrablásos jelenet forgatásakor történt –, úgyhogy a színész veszettség elleni védőoltást is kapott.

 

Malőr - Apádra ütök

Malőr (az eredetiben Mr. Jinx), a macska Jack Byrnes kedvence, még azt is megtanította neki, hogy az alom helyett a vécét használja. Shag (Greg) Beckur azonban nem nagyon kedveli, így többször is ráfarag a macskával, ami ugye nem jó pont az amúgy is paranoiás, leendő apósnál. Robert De Niro annyira megkedvelte a Malőrt felváltva alakító két himalájai macskát, Bailey-t és Mishát, hogy a forgatási szünetekben folyton velük játszott, és ő kérte, hogy minél több közös jelenetük legyen a filmben. Malőr macskamódra genyó jószág, a folytatásban lehúzza a vécén a Beckur család aprócska kutyáját, Mózest.

 

Goose - Marvel kapitány

A Marvel kapitány elég lagymatagra sikerült, de tudjuk, hogy macskával bármit el lehet adni, így a film legjobb pillanatai közül sokat Goose-nak köszönhetünk – és persze az is kiderült, hogy Nick Fury nem holmi hősies összecsapásban veszítette el a fél szemét. Négy macskát láthatunk a flerken (mert ugye Goose valójában egy feneketlen bendőjű csápos lény) szerepében: Reggie-t, Rizzot, Gonzot és Archie-t, közülük Reggie volt az, akit a legtöbbször láthattunk, főleg akkor, amikor Goose arcát és reakcióit mutatta a film – ő egyébként már igazi sztárnak számít, mert Archie-val együtt többek között az Aljas nyolcasban is feltűnt. A macskák valószínűleg elég jól elvoltak a Marvel kapitány forgatásán, nem úgy, mint a színészek: Samuel L. Jackson úgy általában nem nagyon van oda a háziállatokért, Brie Larson pedig egyenesen allergiás a macskákra.

(Forrás: The Wrap)