Amber Heard egykori személyi asszisztense szerint az ő bántalmazós sztoriját adta elő a sajátjaként

Tovább folyik a botrányos Johnny Depp kontra Heard per. A színésznő korábbi alkalmazottja Heard ellen tanúskodott.

Mint arról korábban már írtunk, Depp valójában nem egykori feleségét pereli (vele 2017-es válóperük során már megállapodtak), hanem a The Sun nevű angol bulvárlapot, rágalmazás miatt, amiért egy cikkükben Amber Heard állításai alapján „asszonyverő”-nek titulálták (tehát a tárgyaláson valójában Depp és Heard állításai állnak szemben egymással).

Szerdán a bíróság a színésznő korábbi személyi asszisztensét, Kate Jamest hallgatta meg, aki 2012 és 2015 között dolgozott Heardnek, és elmondta, hogy a sztár az ő szexuális bántalmazásának a történetét adta elő a sajátjaként. Jamest ugyanis még 26 évvel ezelőtt brutálisan megerőszakolták Brazíliában, miközben egy machetével fenyegették, és a nőnek szexuális erőszak túlélőjeként egyáltalán nem tetszik, hogy valaki a saját érdekében használja fel az ő szörnyű történetét.

Forrás: John Shearer / WireImage / Getty Images

 

Az egykori alkalmazott azt is elmondta, hogy amíg Heardnek dolgozott, napi rendszerességgel kapott tőle hajnali 2 és 4 óra között részegen írt zaklató üzeneteket a telefonjára – csak mivel a szóban forgó telefon a színésznő tulajdonában volt, ezt ő munkaviszonya megszűntekor visszaadta neki, Heard pedig eltüntette róla a kínos SMS-eket.

A tárgyaláson Jamesen kívül meghallgatták Johnny Depp intézőjét, Kevin Murphyt is, akit először

a hírhedt „ágybasz*rós” incidensről kérdeztek (a színész korábban azt vallotta, akkor adta be a válókeresetet, amikor ürüléket talált a Hearddel közös ágyukban). A férfi azt mondta: a színésznő azzal tudta le neki a dolgot, hogy mindössze ártalmatlan ugratásról volt szó.

Murphy arról is mesélt: Heard arra kényszerítette, hogy hamisan írjon alá egy nyilatkozatot a színésznő kutyái kapcsán, akiket magával vitt Ausztráliába, amikor a soros Karib-tenger kalózait forgató Depp után ment. Mikor ugyanis az intéző vonakodott, Amber Heard állítólag megfenyegette, hogy elveszítheti az állását.


(via Variety)