Apró mesék - Mindenki szemétláda, de van, aki jobban az!

  • Vízer Balázs

A II. világháború végét követő és a kommunista hatalomátvételt megelőző időszakot mutatja be Szász Attila és Köbli Norbert eddigi legjobb filmje egy szerelmes természetű szélhámos szemén keresztül.

Köbli Norbert forgatókönyvíró, illetve egyik állandó alkotótársa, Szász Attila rendező pár éve rendkívül fontos feladatra vállalkozott – Köbli más rendezőkkel is dolgozott, de legerősebb munkáit Szásszal közösen készítette el -, a magyar közelmúlt sorsfordító eseményeinek emberi arcát filmes eszközökkel akarták megmutatni. Nem a nagy drámákat, hanem az apró, de fontos epizódokat dolgozták fel, elsősorban nyilván anyagi okokból, hiszen eddig tévéfilmeket készítettek, A berni követ (2014) a Félvilág (2015) és legutóbb az Örök tél (2018) kritikai és közönségsikere azonban nyilván meggyőzte az illetékeseket, hogy a páros képes összehozni akár egy mozifilmet is – a filmjeikről szóló írások alatt rendre ezt követelték a kommentelők is -, így elkészülhetett az Apró mesék.

A cím az apróhirdetésekre utal, azokra, amelyekben a háború végeztével hozzátartozók keresték a fronton a harcok során, munkaszolgálatban eltűnt vagy elhurcolt szeretteiket. Az ilyen pár soros hirdetések minden szótagjából sugárzott a görcsös reménykedés, és akadtak, akik ebből hasznot húztak, hamis hírekkel kecsegtették a rokonokat, egyedül maradt feleségeket, és ilyen szélhámos hősünk, Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás) is, aki a Don-kanyarról szóló történeteivel csal ki egy kis ennivalót, ruhát, pénzt, vagy amit lehet a hozzátartozóktól. Aztán egyszer rossz hirdetésre jelentkezik, és menekülnie kell a romos fővárosból, és így köt ki egy, az erdő közepén álló vadászházban, ahol egy fiatal és nem mellesleg gyönyörű szép anya (Kerekes Vica) él a kisfiával. Akik elhajtanák a jó fenébe a dörzsölt pesti hazudozót, ám az, mondván, hogy még az orosz frontról ismeri a ház urát, valahogy mégis beügyeskedi magát először a fészerbe, majd a házba, végül az asszony ágyába. Aztán egy nap megérkezik a férj a háborúból, és ahelyett, hogy kivágná a jövevényt a házból, barátjaként üdvözli azt.

És ez egy hátborzongató pillanat, az elmúlt évek talán legjobb mozgóképes momentuma, és innentől kap a szélhámosfilm szokásos fordulatait gyorsan elhasználó és éppen ellaposodni készülő Apró mesék új lendületet. És innen valami mást nézünk, valamit, ami nagyon sokban emlékeztet a A postás mindig kétszer csengetre, illetve annak különböző változataira, valamit, amiben valakinek mindenképpen meg kell halnia, ám mire ez megtörténik, addig mindenkinek ki kell önmagából vetkőznie. Ahhoz persze, hogy tényleg elhiggyük, hogy itt vérre megy a játék, jól felépített feszültség kell és remek színészi alakítások. Köbli Norbert és Szász Attila nagyon jól építik fel a történetet, nyilvánvalóan jól ismerve az összes érintett műfajt, de leginkább a film noir összes bevett fordulatát, színészeik pedig kitesznek magukért. Szabó Kimmel Tamás nyilvánvalóan érzi, hogy ezt a szerepet rá írták, és meg is hálálja ezt, a nálunk valamiért sajnos csak keveset játszatott Kerekes Vica pedig elsősorban fizikailag van jelen, ő hangsúlyosan csak kevés szöveget kapott, de azzal remekül gazdálkodik. Hol kőkemény, hol lágy, hol érzéki, és mindegyik jól áll neki, még akkor is, ha nekem nem volt teljesen hiteles, hogy egy vadászfeleségnek harisnyatartója és selyemkombinéja van..

És persze ott van a férj szerepében Molnár Levente, aki a szerepre eredetileg kiválasztott Nagy Zsolt helyére ugrott be, aki telitalálat a film szempontjából. Molnár egy átváltozóművész, aki „civilben” teljesen másként néz ki, mint itt a vásznon, és azon ritka képességgel rendelkezik, hogy nem csak más karaktert, de egy teljesen más korú karaktert is képes életre kelteni. Érdemes figyelni mindenre, ami róla kiderül, mert az ő figurája a legfontosabb a korrajz szempontjából is, és, bár erre kevesen figyeltek fel, az ő történetében többek között benne van Radnóti Miklós sorsa is - a férfi ugyanis nem frontkatona volt, hanem foglyokat őrzött egy rézbányában valahol Szerbiában. Vagyis van itt minden, ami csak egy ilyen filmbe beleférhet, thriller, noir, romantika, szélhámosság, történelem és romantika, megspékelve egy sor filmes idézettel és remek színészi játékkal, az embernek mégis van valamiféle hiányérzete. Merthogy, ahogy az a fentiekből is kiderül, a készítők rengeteg mindenre vállalkoztak, ami mellé egyvalami nem fért be: a művészi szabadság. Vagyis maguknak nem hagytak helyet, és gyanítom, szándékosan, mindent alárendelve a filmnek.

Azt csinálták meg, amit a korból, a filmtörténeti időszakból és kedvenc műfajukból meg akartak nekünk mutatni, és nem azt, hogy ők mire képesek, ha bármit megtehetnének. Ezért hiányzik bizonyos ponton a feszültség mellől a mellbevágó drámaiság, az igazi mélység, és ezért kicsit suta, kicsit összecsapott a végső leszámolás is, pedig egy ilyen filmnél minden erre halad, minden korábbi mozzanat ide fut ki, ez egy nagy pillanat. Azt is gyanítom, hogy egyszer eljön ez a pillanata is ennek a szerzőpárosnak.

Értékelés. 8/10

A Ghymes bemutatja: Szarka Tamás és zenekara újévi koncertje