Az 5 legemlékezetesebb szereplőhalál a filmekben

A Ponyvaregénytől A tégláig se szeri, se száma az olyan kultfilmeknek, amelyeknél majd' kiugrunk a székből egy-egy haláleset láttán. Samuel L. Jackson ráadásul két sokkoló jelenettel is képviselteti magát ezen a toplistán!

Az elmúlás mindennapos téma a filmekben. Gondoljunk csak azokra a drámákra, melyek középpontjában egy-egy szereplő halála áll, vagy a horror műfajára, amelyben egyre véresebb módon trancsírozzák szét az emberi testeket. Különösen az utóbbi zsánerben szeretik a rendezők meglepni a nézőt egy-egy hirtelen halállal, ami egy pillanat alatt képes megváltoztatni a történet menetét, miközben a néző csak kapkodja a fejét. Az alábbiakban a mozifilmek legemlékezetesebb haláljeleneteit szedtük össze.

Spolilerveszély! Felkavaró tartalom!

 

5. Russell Franklin halála a Háborgó mélységben

Renny Harlin 1999-es filmje egyetlen dolog miatt igazán emlékezetes: a Samuel L. Jackson által alakított Russell Franklin halála miatt. A történet egy elszigetelt kutatóintézetben dolgozó tudóscsoportról szól, akiket megtámad egy vérszomjas cápacsapat. A váratlan karakterhalál akkor következik be, amikor Russell épp egy lelkesítő beszédet tart, ám egy csúnyán animált CGI-cápa hirtelen kiharapja őt a jelenetből. Csapnivaló film, nagyszerű pillanat!

 

4. Marion Crane halála a Psychóban

Alfred Hitchcock klasszikusa egyesek szerint a slasher horrorok öregapja, de a maga korában a történetmesélés új látásmódjával is alaposan megrémisztette a közönséget. Ezt többek között azzal érte el a Mester, hogy bemutatta a főszereplőjét, Mariont, és lehetővé tette a közönség számára, hogy azonosuljon vele, hogy aztán brutálisan végezzen vele. A zuhanyzós gyilkosság a film egyik legikonikusabb jelenete. A kés és vér látványa a hegedűk fülsértő futamával kiegészülve még ma is a frászt hozta a nézőkre, a korabeli közönségnek tehát egészen biztosan elfüstölt az agya, és bizonyára sokáig nem mertek motelben zuhanyozni.

 

3. Marvin halála a Ponyvaregényben

Quentin Tarantino hírhedt szerelmese az erőszaknak és a vérnek, szinte minden egyes filmje tartalmaz legalább egy őrült akciójelenetet. Az egyik legváratlanabb haláleset az Arany Pálma-díjas klasszikusában, a Ponyvaregényben történik, amikor Marvint (Phil LaMarr) a dumagép bérgyilkos, Vincent Vega (John Travolta) véletlenül agyonlövi, miközben Jules Winnfielddel (Samuel L. Jackson) furikázik. A sokkolóan erőszakos pillanatba Tarantino egy kis humort is belecsempészett, így a jelenet ma is ikonikus kedvence a kritikusoknak.

 

2. Charlie Graham halála az Örökségben

Ritka gyöngyszem ez a horror a 2010-es évekből, mert egy egyedi hangvételű, eredeti és félelmetes történet. Ari Aster hátborzongató meséjének középpontjában egy család áll, ahol nemrég elhunyt a nagymama. A családnak azonban nincs ideje a gyászra, mert nyugtalanító események egész sora veszi kezdetét. A filmben minimálisak a véres részek, a rendező inkább a feszültségteremtéssel operálva ijesztgeti a nézőket. A film legdurvább sokkját így az a brutális jelenet okozza, amikor a család legfiatalabb tagja, Charlie allergiás rohamot kap, és miközben a testvére kórházba viszi, Charlie kidugja az ablakon levegőért kapkodva fejét – mire egy hirtelen ütközés lenyakazza.

 

1. Billy Costigan halála A téglában

A film, amellyel Martin Scorsese végre valahára elnyerte a régóta esedékes Oscar-díját, több mint egy izgalmas krimi: egy lebilincselő bűnügyi történet árulásról, becsületről, erőszakról és gonoszságról. A maffiába beépült rendőr és a rendőrségbe beépült maffiózó macska-egér játéka eleve nagyon izgalmas, ráadásul itt csupa olya sztár látható a főszerepekben, mint Leonardo DiCaprio, Jack Nicholson, Matt Damon, Mark Wahlberg és Alec Baldwin. A legemlékezetesebb pillanat egyértelműen az, amikor a film csúcspontján a DiCaprio által alakított Billy Costigan váratlanul meghal, amikor a liftben lepuffantják – pedig a néző itt pont azt várná, hogy Matt Damon karakterének harangozzanak.

 

(via faroutmagazine.co.uk)