Az a híd nem is a Kwai folyón állt!

  • Vízer Balázs

A Híd a Kwai folyón akkor is minden idők egyik legjobb háborús filmje, ha történelmi pontossága megkérdőjelezhető, és ha inkább cserkésztábornak ábrázolta a tízezrek életét követelő kényszermunkát.

Sokak számára ez az a film, amiben a mindig dacos és vidám angol katonák csak azért is jól érzik magukat a hadifogságban, fütyülve mennek a kényszermunkára is, és, hogy megmutassák felsőbbrendűségüket a japánoknak, felépítenek nekik egy tökéletes hidat. Aminek a japánok nagyon örülne, még akkor is, ha közben tényleg alsóbbrendűnek érzik magukat, de a hidat elkészültekor az élete áron felrobbantja egy szövetséges kommandós egység, így senki nem jár jól, mert ilyen a háború. A Híd a Kwai folyón (1957) persze ennél sokkal több, a valaha készült egyik legdrágább és legambiciózusabb filmek egyike, még akkor is, ha nem feltétlenül hű a történelmi eseményekhez.

A Bangkokot Rangoonnal összekötő burmai vasútvonal megépítése maga volt a pokol. A japánok gyakorlatilag halálra dolgoztattak 13 ezer, főleg angol hadifoglyot és nagyjából százezer bennszülött civilt, de ez nem volt a vászonra való, erre a borzalomra nem vett volna senki mozijegyet. A film alapjául szolgáló regényt ráadásul egy francia, Pierre Boulle írta, aki maga is éveket töltött japán hadifogságban Thaiföldön – nem mellesleg ő a Majmok bolygója szerzője is! -, és ő nem ment át ugyanazon, amin a brit foglyok. Vagyis a könyv és így a film is sokkal inkább egy hagyományos börtönregény logikáját löveti, amelyben a fogvatartottak részben jobb körülményeket akarnak kiharcolni maguknak, részben a méltóságukat igyekeznek megőrizni. És ott van Nicholson ezredes (Alec Guinness), aki kiváló katona, rendet akar és eredményeket, még akkor is, ha ezek az eredmények végső soron az ellenséget szolgálják – és ott van vele szemben Saito ezredes (Sessue Hayakawa), akit tényleg sikerül is lenyűgöznie, de milyen áron?

Mivel Burma nem volt biztonságos, a filmet végül az akkor még Ceylonnak nevezett Sri Lankán forgatta David Lean , az angol történelmi filmek mestere, az Arábiai Lawrence és a Doktor Zsivágó rendezője, de ez így is gigantikus vállalkozás volt. Külön tábort, egy kisebb várost kellett építeni a stábnak, akiket néha elsodort az özönvízszerű áradás vagy esőzés, és Ceylonon nem volt olyan stúdió, ahol filmet lehetett előhívni, így a leforgatott anyagot minden nap repülőgépen vitték Angliába, de a legfontosabb felvételnek így is lába kelt. A híd felrobbantása ugyanis irtózásos összegbe és rettentő erőfeszítésbe került, a szerkezet ráadásul nem robbant fel az első alkalomra, de az erre a célra vásárolt mozdony és a hozzá erősített vagonok vidáman lebukfenceztek a domboldalon a díszvendég ceyloni miniszterelnök és kísérete előtt. Másodszorra már sikerült a levegőbe repíteni a hidat, de az nem arra dőlt, amerre a rendező szerette volna, a felvett filmnek meg nyoma veszett. Hetekkel később bukkantak rá a kairói repülőtéren a kifutópálya mellett a rekkenő hőségben, de csodával határos módon nem lett semmi baja.

A sok munkának és néha emberfeletti erőfeszítésnek meg is lett az eredménye, a fim hét Oscar-díjat kapott. Az egyiket természetesen a klasszikussá vált zenéért kapta Sir Malcolm Arnold, de járt mellé a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek, operatőrnek és vágónak járó szobor is, és kitüntették Alec Guinnesst is, aki ugyan nem akarta eredetileg elfogadni a felkérést, de élete végéig Nicholson ezredes tartotta a legjobban sikerült szerepének. És Pierre Boulle is Oscart kapott a legjobb adaptált forgatókönyvért, pedig azt nem ő írta, sőt, angolul sem tudott, de a két igazi író, Michael Wilson és Carl Foreman feketelistán voltak Hollywoodban baloldali nézeteik miatt – az ő munkájukat csak 1984-ben ismerték el. Ja, és az igazi híd nem a Kwai, hanem a Mae Klong folyón állt pár kilométerrel arrébb, és két évi „működés” után bombázta le a brit légierő.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu