Az európai Oscaron nem született magyar győzelem

Két kategóriában is esélyesek voltunk, de végül mások nyertek. Egy győztes koprodukcióban viszont benne voltunk.

Az Európai Filmakadémia által szervezett Európai Filmdíjak gálájára december 15-én került sor Sevillában, ahol most adták át harmincegyedik alkalommal az európai Oscarnak is nevezett kitüntetéseket. Annak ellenére, hogy a szervezők igyekeznek megkülönböztetni a ceremóniát az Oscar-gálától, évről évre egyre jobban hasonlít rá.

Pawel Pawlikowski. Forrás: EFA /AP I/ Daniel Hinz

 

Minden évben van például egyetlen alkotás, ami szétnyeri magát díjakkal: ez idén a Hidegháború volt Pawel Pawlikowskitól, ami a legjobb európai film, rendező, színésznő, forgatókönyv és vágó kategóriában is győzedelmeskedett – a legjobb európai vígjáték díját biztos csak azért nem nyerte meg (mint tavaly a szintén szétdíjazott A négyzet, amely egyszerre lett a legjobb film és a legjobb vígjáték), mert nem komédia a műfaja.

Hidegháború. Forrás: Mozinet

 

Idén ez a kiemelt film legalább nem egy magyar alkotás elől vitte el a trófeákat (tavaly a Testről és lélekről több kategóriában is esélyes volt – végül egyedül a legjobb színésznő díja lett a miénk, a többit mind A négyzet nyerte), ezt megtették helyette mások. Szilágyi Zsófia Egy nap című, Cannes-ban már díjazott alkotása az év felfedezettje kategóriában volt jelölt, de a díjat végül a papírformának megfelelően a Lány című holland-belga debütfilm kapta.

Tuza-Ritter Bernadett egy modern kori rabszolgaságban tartott nő történetéről mesélő, a Sundance Fesztivált is megjárt Egy nő fogságban című dokumentumfilmje sem lett sajnos a legjobb dokumentumfilm. Az Európai Filmakadémia több mint 3 ezer 500 fős tagsága szerint ugyanis az idén ez az Ingmar Bergman életét és pályáját feldolgozó Bergman 100 című alkotás volt, ami jobbnak bizonyult még a szíriai háborús zónában játszódó Apákról és fiúkról című műnél is, amit sokan a legesélyesebbnek tartottak. (Mindez azért is pikáns, mert másokkal együtt annak idején Bergman alapította az Európai Filmakadémiát.)

Még egy nap élet. Forrás: Puppetworks

 

Díjat nyert ugyanakkor egy részben magyar érdekeltségű film: a magyar mozikban január 24-től látható Még egy nap élet lett az animációs kategória győztese. A mű lengyel-magyar-spanyol-német-belga koprodukcióban készült, magyar részről a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió közreműködésével. A további díjazottakról ide kattintva találunk bővebb információt. Életműdíjakat idén Costa-Gavras görög rendező, illetve Ralph Fiennes és Carmen Maura színészek nyertek.


(via EFA)