Az évtized legjobb filmzenéi

Összegyűjtöttünk egy csokornyi remek filmzenét az elmúlt évtizedből, lesz mit hallgatni.

Mad Max – A harag útja

Az évtized (és a világ egyik) legjobb akciófilmjének zenéje is tökéletesre sikerült: Junkie XL, azaz Tom Holkenborg filmzeneszerzőként picit Hans Zimmer mellett is tevékenykedett, majd sorra kapta az önálló lehetőségeket. A harag útja olyan, mint maga a film: lezúzza a fejedet.

 

Batman Superman ellen - Az igazság hajnala

És ha már Tom Holkenborg: Hans Zimmerrel együtt jegyzi a DCU filmjének zenéjét, ami általában felejthető, de a Csodanő témája bitang erős, ott a helye John Williams Superman-, Danny Elfman Batman-, de akár Zimmer korábbi Batman- és Superman-témái mellett.

 

A messzi dél vadjai (Dan Romer, Benh Zeitlin)

Különös hangulatú film A messzi dél vadjai: komoly dráma és fura fantasy mesefilm is egyben, és ennek megfelelően a zenéje is nehezen kategorizálható. Dallamos, mozgalmas nóta, amiből csak úgy árad a varázslat.

 

A mandalori (Ludwig Göransson)

Egészen friss muzsika a Fekete Párduc és a Creed svéd zeneszerzőjétől. Az első élőszereplős Star Wars sorozat megosztja a közönséget (baby Yoda kivételével természetesen), de abban mindenki egyetért, hogy a zenéje bizony fantasztikus.  Egyik legnagyobb érdeme, hogy nem utánozza John Williams hangzásvilágát, és a remnek zenét hallgatva nem is hiányoljuk azt, mert tökéletesen működik.

 

John Carter (Michael Giacchiano)

Manapság Giacchiano az egyik legfoglalkoztatottabb filmzeneszervező Hollywoodban, és ugyan nála is be-becsúszik egy-két gyengébb darab, de általában fantasztikus munkák kerülnek ki a keze közül. Mind közül a sajnálatosan óriási bukó John Carteré az egyik legjobb – itt is a legjobb John Williams-i hagyományokat követi, és nem rest bevetni egy szimfonikus zenekar teljes arzenálját. 

 

Eredet (Hans Zimmer)

Zimmer tulajdonképpen a 90-es évektől csúcson van, viszont érdekes nyomon követni, hogyan változott a stílusa. Mára komoly, érett zeneszerző lett belőle, aki nem rest kísérletezni sem, Christopher Nolan filmjeihez pedig mindig a legjobbját nyújtja.

 

Interstellar (Hans Zimmer)

A film űrjeleneteinek kubricki monumentalisát tökéletesen aláhúzta Zimmer zenéje. 

 

Az ébredő Erő (John Williams)

Bár az utolsó két epizód zenéje felejthető, de az idős Williams még így is tisztességesen odatette magát. Az ébredő Erőhöz komponált témái azonban a Skywalker-saga legjobb darabjai közé tartoznak, és közülük három, aminek feltétlenül ott a helye nem csak egy Star Wars best of válogatáson, hanem Williams legjobbjai között: Rey, illetve az ellenállás témája, illetve a film utolsó jelenete alatt hallható darab, amikor Rey felkeresi Luke-ot, és átadja neki a fénykardját (amit az ugye később lebowskisan el is hajít).

 

Star Trek – Túl mindenen (Michael Giacchino)

Giacchinótól lehetne még válogatni, de talán J.J. Abrams Star Trek-szériájának zenéjében vitte a maximumig mindazt, amit az előző két filmben már elkezdett. És gondoljunk csak bele: a klasszikus sorozat főcíme és Jerry Goldsmith megkerülhetetlen főtémája után Giacchinónak is sikerült önálló jogon egy remek zenét alkotni.

 

Három óriásplakát Ebbing határában (Carter Burwell)

Carter Burwell filmzenéi általában nagyon hasonlítanak egymásra, fülbemászó főtémájú, melankolikus darabok, jellegzetes hangszereléssel. De nincs ezzel semmi baj, mert remek muzsikát csinál, és a Három óriásplakát aláfestése is kiváló.

 

Neon démon (Cliff Martinez)

Nicolas Winding Refn divatvilágban játszódó horrorja (vagy mije) elég nagy ökörség, de a zenéjét szó nem érheti. Ha a film nem is, Cliff Martinez rideg elektronikus zenéje lehengerlő.

 

Bosszúállók: Végjáték (Alan Silvestri)

Alan Silvestri hosszú ideig takaréklángon égett, utolsó nagy dobása talán a Forest Gump volt (előtte pedig csak úgy ontotta a jobbnál jobb filmzenéket: Vissza a jövőbe-trilógia, Ragadozó, A mélység titka, A vasmacska kölykei, Roger nyúl a pácban, és íggy tovább), ám előbb az Amerika kapitány első részével, majd a Bosszúállókkal visszatért az élvonalba. A Végtelen háború zenéjében jobbára korábbi, az MCU-hoz írt témáit használta fel, ám a Végjáték ismételten zeneileg is csodálatos lett – ha le akarjuk egyszerűsíteni, akkor egy kis Forrest Gump-hangulatot hozott a filmbe Tony Stark kapcsán.

 

Ready Player One (Alan Silvestri)

A félig-meddig már visszavonult John Williams a Star Wars miatt nem tudta vállalni Spielberg filmjének zenéjét, így Silvestri ugrott be a helyére. Elképzelhetetlennek tűnt Spielberg-film az idős zeneszerző muzsikája nélkül, de Silvestri csodálatos muzsikát komponált.

 

T.S. Spivet különös utazása (Denis Sanacore)

Igazi tragédia, hogy Jean-Pierre Jeunet eltűnt, az elmúlt évtizedben egy tévéfilmen és egy rövidfilmen kívül mindössze a Reif Larsen magyarul is megjelent különleges regényének csodálatos filmadaptációját forgatta le – és a T.S. Spivet különös utazása semmilyen visszhangot sem keltett, a magyar mozik sem vetítették. Pedig gyönyörű, életigenlő film, a Jeunetre jellemző mesés vizualitással. Az aláfestő muzsikát Denis Sanacore szerezte, akinek ez az egyetlen filmzenéje. Hangulatában leginkább David Lynch Straight Story-jának zenéjére hasonlít: Angelo Badalamenti dallamaihoz hasonlóan mélységesen nyugodt, melankolikus és csodaszép.

 

Trónok harca (Ramin Djawadi)

Sok minden változott a Trónok harca nyolc éve során, egyetlen dolog azonban állandó és végig magas színvonalú maradt: a zene. 

 

Zsivány Egyes (Michael Giacchino)

Ha John Williams örökösét keressük a mai hollywoodi filmzeneszerzők között, akkor egyértelműen Michael Giacchinót kell megneveznünk. A Zsivány Egyeshez írt zenéje úgy követi a Star Wars zenéjének hagyományait, hogy közben megtartja a saját, felismerhető stílusát is.

 

Így neveld a sárkányodat (John Powell)

Nincs olyan sok filmzene, amit hallgatva futkározik a hideg az ember hátán, mert egyszerűen annyira zseniális. John Powell muzsikája ilyen, és akár a századik meghallgatás után is ugyanúgy beleborzongunk.

 

Tron: Örökség (Daft Punk)

Sajnos nem durrant akkorát a Tron folytatása, mint szerettük volna, hamar el is feledkeztünk róla, de a Daft Punk zenéje nem illant el: fantasztikusan hangulatos, agyonhallgatható muzsikát hozott össze a két robotfejű figura.

 

Két kopper (Harold Faltermayer)

Kevin Smith filmje rossz, el is feledtük hamar, ám vitathatatlan érdeme, hogy a nosztalgiától hajtva megidézte a nyolcvanas évek szintizenéjét, és ehhez az író-rendező zeneszerzőként a legnagyobbat kérte fel: Harold Faltermeyert, a Beverly Hills-i zsaru, a Fletch, a Top Gun és a Menekülő ember zenéinek alkotóját, aki tökéletesen hozta a régi zsarufilmek hangulatát.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu