Az úriszabók igazi zsarnokok – Fantomszál

  • Vízer Balázs

Az alkotás maga a művészet, még akkor is, ha „csak” egy báli ruháról van szó, és ehhez kell egy múzsa is, akiből ki lehet szívni a szépséget és az életerőt, de van, aki nem hagyja magát.

Én bizony féltem ettől a filmtől, hiába az egyik kedvenc színészem Daniel Day-Lewis, és hiába hajolok meg Paul Thomas Anderson rendezői nagysága előtt, és hiába a nem kevesebb, mint hat Oscar-jelölés. Merthogy féltem, hogy halálra fogom magam unni a perfekcionista úriszabó és szép modelljének kimért történetén. És nem mondom azt, hogy a Fantomszál történetén nem érződött időnként, hogy annak tényleg centire és körzővel mérték ki minden sóhaját és félmosolyát, és nem mindig markolásztam a szék karfáját a moziban a túláradó izgalomtól, de a film korántsem unalmas, sőt, néhány váratlan meglepetést is tartogat.

Reynolds Woodcock az 50-es évek Londonjának ünnepelt úriszabója, sikk a Woodcock háznál varratni, legyen szó a királyi családról, milliárdosok feleségeiről, filmsztárokról vagy a felső tízezer más tagjairól. Az örökké tökéletes férfi meghitt kapcsolatban áll mind az általa készített ruhákkal, mind megrendelőivel, a munkához azonban mindig új impulzusra van szüksége – és mindig új múzsára. Filmünk elején unottan kéri meg nővérét és egyben üzlettársát és bizalmasát, Cyrilt, hogy diszkréten szabaduljon meg az aktuális lánytól, majd vidéki házukba indul kipihenni fáradalmait, és itt, egy kávézóban ismerkedik meg Almával, a pincérlánnyal, akit azonnal randevúra hív, majd felcipeli a lányt otthonába, ahol szeretkezés helyett ruhákat próbáltat fel vele. Alma mindezt cseppet sem bánja, és hamarosan követi a férfit Londonba.

Ahol ugyan múzsa és szerető is lesz, de a nap minden percében alkalmazkodnia kell a férfi pontosan megtervezett és semmiféle eltérést nem toleráló életéhez – például nem haraphat bele a pirítósba a reggelinél, mert a zaj egész napra kizökkentené a nagy embert az alkotásból. Alma két dolgot tehet, megvárja, amíg őt is udvariasan lapátra teszik, vagy küzd a helyéért és a férfi szerelméért. Nyilván az utóbbit választja, a kérdés inkább az, miként ingatja meg a megingathatatlan Reynolds Woodcockot, és az itt nem csupán rendező, de forgatókönyvíró és operatőr Paul Thomas Anderson mindezt pazarul oldja meg, miközben egy másodpercre sem esik ki abból a tempóból, amit a környezet és a karakterek diktálnak.

Merthogy Anderson pályafutása során először készít filmet Angliában, sőt, először forgat olyan történetet, amely nem Kaliforniában játszódik, és a felületes szemlélő akár azt is hihetné, ez egy ízig-vérig angol munka. Ami nyilván annak is köszönhető, hogy ironikus módon az egész produkció pont úgy alá van rendelve a színészettől ezzel a szereppel búcsúzó Daniel Day-Lewisnak, mint ahogy mások élete az általa játszott karakter körül forog a történetben. És Day-Lewis, aki 2007-ben már dolgozott együtt Andersonnal a Vérző olajon, mindig fantasztikus, most is az, bár én jobban szeretem, ha határozottabb, keményebb figurákat hoz, Reynolds Woodcock ugyanis nem igazán kedvelhető alak. Túl sok a hóbortja, a finomkodása ahhoz, hogy egyrészt mi megszeressük, másrészt nehéz elképzelni, hogy egy független, szabad fiatal lány beleszeressen, és az alkotásból sem látunk annyit, hogy zseniként tiszteljük.

A szokásosnál egy fokkal talán szürkébb, de így is Oscar-esélyes Day-Lewis helyett sokszor a fiatal német színésznőre, Vicky Kriepsre hárul a nagyobb feladat, és különös játéka a filmnek, hogy őt mikor látjuk szépnek. Merthogy Krieps nem különösen csinos, szabályos vonásait azonban akárcsak a ruhatervező, úgy a rendező is nagyszerűen tudja alakítani, hol hétköznapinak, hol elegánsnak és könnyednek láttatva őt. És persze ott van a férfi nővérét, a Woodcock igazi urát alakító, szintén Oscarra jelölt Lesley Manville is, akinek ugyan nem jut nagy játékidő, de ami jut, azt tökéletesen használja ki, bizonyítva, hogy rezzenéstelen arccal is ezer dolgot lehet eljátszani. Vagyis jó itt mindenki, miért is ne lenne jó, hiszen istenadta tehetségekről beszélünk, és remek fordulatokkal is kedveskednek nekünk, de ettől a film még nem lesz igazán emlékezetes, mint, ha már a Day-Lewis és Anderson közös munkájáról beszélünk, az elemi erejű Vérző olaj volt.

Nyilván lesz, aki legalább annyira a ruhák miatt ül be a filmre, mint a színészek vagy a rendező miatt, ők talán csalódni fognak. A Fantomszál ugyan csodásan idézi meg magát a kort, a ruhák elkészítése azonban nem igazán látványos. Pedig nagyon figyeltek rá, hogy statiszták helyett igazi nyugdíjas varrónéniket vegyenek fel a megfelelő szerepekre, Reynolds Woodcock karakterét pedig a spanyol divattervező, Cristóbal Balenciaga munkássága és magánélete alapján hozta létre Anderson. És, hogy a szerepébe mindig nyakig elmerülő Day-Lewis ezúttal megtanult szabni és varrni? Ez nem is kérdés!

Értékelés: 7/10

 

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu