Bajban az új Bond-film

Danny Boyle távozása miatt nem fogják tudni tartani az eredetileg kitűzött premierdátumot, mivel valójában nem kizárólag rendezőcseréről van szó...

A Bond-filmek két producere, Michael G. Wilson és Barbara Broccoli, valamint Daniel Craig a hét elején jelentette be egy szűkszavú közleményben, hogy az Oscar-díjas direktor kreatív nézeteltérések miatt otthagyja a produkciót. Ez pedig a jelek szerint nemcsak azt jelenti, hogy az egyelőre Bond 25 munkacímen futó projekt elveszítette a rendezőjét, hanem azt is, hogy csúszni fog a bemutatása.

Bennfentesek szerint ugyanis Boyle-nak azért kellett mennie, mert a producereknek és Craignek nem tetszett az új 007-es kaland (a színész már nemcsak sztárja a készülő filmnek: visszatérésének az volt az egyik feltétele, hogy beleszólhasson a kreatív dolgokba is – a szerk.), amelynek a forgatókönyvét a rendező maga írta, állandó alkotótársával, John Hodge-dzsal közösen. A gyártó stúdióknál, azaz az MGM-nél és az Eonnál így most nem is annyira rendezőt, hanem elsősorban forgatókönyvírót, illetve ideális esetben író-rendezőt keresnek a produkcióhoz.

Danny Boyle. Forrás: Michael Tran / FilmMagic / Getty Images

 

A forgatókönyvet állítólag jelentős mértékben át akarják íratni, sőt az is lehet, hogy az egész, Boyle és Hodge által írt anyag megy a kukába. A készítők a hírek szerint nem akarnak visszatérni ahhoz a verzióhoz sem, amit még a Trainspotting rendezőjének csatlakozása előtt a Neal Purvis – Robert Wade duó (a Skyfall mögött álló alkotópáros) írt. Biztosat persze ezúttal sem tudni, hiszen az MGM nem kommentálta az értesüléseket.

A forgatás egyébként az eredeti tervek szerint december 8-án kezdődött volna az angliai Pinewood Stúdióban. Az új forgatókönyv azonban dominóeffektust indít el a helyszínek tekintetében is: az új könyvben nyilván új helyszínek lesznek, ezek leegyeztetését pedig a nulláról kell kezdeni, ráadásul más, rivális produkciók is közbeszólhatnak. Ha viszont tartani akarják az eredetileg tervezett 2019. október 25-i angliai, illetve a november 9-i nemzetközi premierdátumot, legkésőbb jövő januárban el kellene kezdeni a forgatást – ez pedig jelen pillanatban, amikor még kész, használható forgatókönyv sem áll rendelkezésre, lehetetlennek tűnik.

Daniel Craig a Spectre-ben. Forrás: Fórum Hungary

 

Mivel az 1995-ös Aranyszem óta a Bond-filmeket hagyományosan az őszi-téli időszakban mutatják be, nem kizárt, hogy emiatt egy egész évet fog csúszni a premier, és csak 2020-ban érkezik meg a mozikba a huszonötös számú 007-es kaland. Boyle személyéhez egyébként annak idején maga Daniel Craig ragaszkodott, mivel a 2012-es londoni olimpiára forgattak együtt egy Bond-stílusú reklámot.

A Trainspotting-rendező előtt szóba került még David Mackenzie (Hallam Foe, A préri urai) és Denis Villeneuve (Sicario, Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049) is: őket azonban most már nem tudják felkérni a készítők, mivel Mackenzie egy tévésorozattal, Villeneuve pedig a Dűne-remake-kel van elhavazva. Amikor tehát a címben azt írtuk: bajban van a Bond 25, abszolút komolyan gondoltuk.

Craig A Quantum csendjében. Forrás: InterCom



(via Variety)