Baldwin: Nem húztam meg a ravaszt!

A sztár által október végén egy forgatáson véletlenül okozott halálos kimenetelű tragédia ügye egyre rejtélyesebb. Most maga Baldwin, a film főszereplője és egyik producere állt elő egy elképesztő kijelentéssel.

Csütörtökön kerül adásba az az exkluzív interjú (a fatális lövöldözés óta a halálos balesetet okozó sztárral készült első stúdióbeszélgetés), amelyben az ABC riportere, George Stephanopoulos kérdezhette Baldwint.

Az Alec Baldwin: Unscriptedet keleti parti idő szerint december 2-án, 20 órakor sugározzák az ABC amerikai tévécsatornán, és még aznap este streamelhetővé válik a Hulun is.

Már a csatorna által közzétett előzetesben látszik, hogy az interjú során a sztár szenzációszámba menő kijelentéseket tett.

„Sosem céloznék senkire fegyverrel, és nem húznám meg a ravaszt sem”

– állítja Baldwin Stephanopoulosnak. „Valaki éles lőszert tett egy fegyverbe, egy olyan lőszert, amelynek egyáltalán nem is kellett volna ott lennie a forgatáson” – tette hozzá, mielőtt azt állította volna, hogy

a ravaszt nem húzták meg, ő legalábbis biztos nem.


Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, a színész október 21-én egy Rust című, azóta leállított western Santa Fé-i forgatásán egy próba során egy antik kellékfegyverrel halálosan megsebesítette Halyna Hutchins operatőrt – legalábbis eddig így tudtuk. Nem világos, hogy ha nem a sztár sütötte el a pisztolyt, akkor mitől halt meg az operatőr. Még az a lehetőség is fennáll, hogy a colt véletlenül sült el a kezében, de a Baldwintól idézett mondatokból csak annyi derül ki, hogy azt állítja, nem ő lőtt.

Annak a rejtélye, hogy honnan kerültek éles töltények a forgatásra, lassan kezd megoldódni. Ahogy arról szerdai cikkünkben írtunk, a hatóságok a napokban házkutatást tartottak annál a Seth Kenney nevű fegyverszakértőnél, aki a produkció számára a fegyvereket és töltényeket biztosította. A Rust 24 éves fegyvermestere, Hannah Gutierrez-Reed apja, a veterán szakember, Thell Reed szerint ő volt az éles lövedékek forrása.

Halyna Hutchins. Forrás: Fred Hayes / Getty Images for SAGindie


Az ABC interjújában egyébként Baldwin a tragédia mellett magáról Halyna Hutchinsról is beszél, és azt is elárulja, hogy habár nem tartja magát áldozatnak, ez a legrosszabb dolog, ami valaha is történt vele.

„Visszagondolok, és csak az jár a fejemben, hogy mit tehettem volna.

Ő olyasvalaki volt, akit mindenki szeretett, aki dolgozott vele: mindenki kedvelte és csodálta. Még most is nehezen hiszem el, hogy nincs többé. Nem tűnik valóságnak” – mondta az érzelmes beszélgetés során a sztár.

Az Alec Baldwin-ügyben korábban a következő cikkeket írtuk:


(via ABC News)

 

Beköltözött a magas kultúra a SZESSÖN próbatermébe. Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész mesélt a zenélés és az írás kapcsolatáról, hogy például Tinódi Lantos Sebestyén volt az első magyar slammer. Végül megpróbálkozott minden idők egyik legvitatottabb dobosának dobtémájával is.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu