Bill Murray viselkedése miatt leállították egy film forgatását

De nem derült ki, hogy mit tett.

A Searchlight Pictures felfüggesztette az Aziz Ansari, Seth Rogen és Bill Murray főszereplésével készülő Being Mortal (Halandónak lenni) című új film forgatását, mivel nem megfelelő viselkedés miatt bepanaszolták Murray-t.

A stúdió szerdán levelet küldött a film szereplőinek és stábjának, amelyben tájékoztatta őket, hogy egy nem részletezett panasz miatt felfüggesztették a forgatásokat. "A múlt hét végén értesültünk egy panaszról, és azonnal utánanéztünk" - állt a levélben. Bár a források szerint a forgatás leállítása nem a covidhoz kapcsolódott, és nem is Ansarira vagy Rogenre vonatkozott, nem volt egyértelmű, hogy mi okozta a leállást, de most igencsak úgy fest, hogy Murray a ludas.

A Searchlight Pictures nem kívánta mindezt kommentálni, a cég a következő közleményt adta ki a stáb számára:

"Igazán hálásak vagyunk mindannyiuknak mindazért, amit ebbe a projektbe fektettek. Reményeink szerint a gyártás folytatódhat, és  Azizzal azon dolgozunk, hogy kitaláljuk az ütemezést. Kapcsolatba fogunk lépni veletek, hogy megosszuk a részleteket a lezárásról, és amint több információnk lesz, tájékoztatni fogunk titeket".

Forrás: Rich Fury/Getty Images

 

Nem világos, mit tett, tett-e egyáltalán bármit Murray, marad-e a produkcióban, vagy esetleg lefaragják a szerepét. A forgatás március végén kezdődött, és nagyjából már félúton járt a stáb, mielőtt a héten leállították volna a munkát.

Murray soha nem volt könnyű eset – a róla szóló történek alapján a hangulata sokszor befolyásolja a viselkedését, nem tartja be a szabályokat, elég öntörvényű figura. A legnagyobb sajtóvisszhangot kapott eset A Charlie angyalai forgatásán történt (a filmet Murray már élből gyűlölte), ahol Lucy Liut meglehetősen keresetlenül ócsárolta.

A szélesebb körben a Városfejlesztési osztály egyik fontos mellékszereplőjeként ismertté vált Ansari, aki a Netflix Master of None című sorozatát készítette, szinte egymaga hordozza hátán a Being Mortalt: ő írta, rendezi, produceri feladatokat is ellát, továbbá a főszerepet is játssza. A Searchlight a filmet a tervek szerint 2023-ban tűzi műsorra a mozikban.

Forrás: Jean Baptiste Lacroix/Getty Images

 

A film Atul Gawande 2014-ben megjelent Being Mortal: Medicine and What Matters in the End című non-fiction könyvén alapul. Gawande, aki gyakorló sebész, úgy jellemzi a könyvét – amely az öregedésről, a betegek halállal kapcsolatos szorongásairól és az orvosok hajlamáról, hogy hamis reményekkel táplálják a betegeket –, hogy képes "megváltoztatni az orvostudományt – és a betegek életét". A film cselekményének részleteit nem közölték, így az sem világos, hogy Ansari, Rogen vagy Murray kit fog játszani.

(Forrás: Variety)

Címlapkép: Rich Fury/Getty Images