Brittany Murphy 8 legjobb filmje

November 10-én lett volna 44 éves a tragikusan fiatalon, mindössze 32 évesen, megnyugtató módon a mai napig sem tisztázott körülmények között elhunyt színésznő. A szomorú alkalomból összegyűjtöttük a 4+4 legjobb alkotást, amelyben szerepelt.

Spinédzserek (1995)

Amy Heckerling máig frissnek ható generációs kultfilmje (amely az Emma című Jane Austen-regény laza, modernizált adaptációja) a főszereplő Alicia Silverstone-t elindította a szupersztárság, az egyik legfontosabb mellékszerepet alakító Brittany Murphyt pedig a sztárság irányába. Murphy – aki előtte néhány sorozat mellett csupán egyetlen nagyjátékfilmben szerepelt – a Spinédzserekben a népszerű, mégis folyamatosan önmagát kereső főhősnő, Cher egyik barátnőjét, Tait alakítja, aki új a suliban, a divatozós, de barátságos és segítőkész lány viszont felkarolja, és fazonalakítást hajt végre rajta. A színésznő pedig épp akkora átéléssel tudta hozni a kissé darabos, fiús figurát, mint később a hipernőies szerepeket.

 

Észvesztő (1999)

Habár James Mangold rendezése nem Brittany Murphynek, hanem Angelina Jolie-nak hozott mellékszereplői Oscart, Murphy épp annyira jól játszik a filmben, mint kollégája, pontosabban kollégái, hiszen a Susanna Kaysen memoárja alapján készült, a Száll a kakukk fészkére női verziójaként működő művet igazi sztárszereposztással forgatták (Winona Ryder, Clea DuVall, Elisabeth Moss, Whoopi Goldberg, Vanessa Redgrave, Jeffrey Tambor, Jared Leto). A színésznő a hatvanas években egy női pszichiátriai osztályon játszódó alkotásban az elkényeztetett Daisyt formálta meg, aki az első perctől kezdve ellenszenvesen viselkedik a főhősnővel, de később néhány igen súlyos jelenetben kiderülnek személyes tragédiái.

 

Fiúk az életemből (2001)

Egy újabb film, amelyben Brittany Murphy ismét sikerrel bizonyította, hogy nincs kis szerep, csak kis színész. Az Észvesztőhöz hasonlóan életrajzi filmben egy 15 éves lányanyát ismerünk meg, Bevet, aki annak ellenére, hogy kamaszként készül gyermeket szülni, merész álmokat dédelget arról, hogy író lesz. A főszerepet Drew Barrymore játssza, Murphynek a főhős legjobb barátnőjének szerepe jutott, ám ilyen minőségében is

nem egyszer lejátssza a vászonról kolléganőjét.

A nem mindig vicces film egyik legviccesebb jelenetében azt is megmutatta, milyen jó komika, egy másikban pedig még dalra is fakadt.

 

A por (2002)

A svéd kliprendező, Jonas Åkerlund bemutatkozó nagyjátékfilmje lendületes és szórakoztató drogmozi, számtalan ötlettel, poénnal, vizuális geggel és sztárral – utóbbiak közül szinte mindenki valami tőle szokatlan szerepkörben látható: Debbie Harry, a Blondie egykori énekesnője kíváncsi és segítőkész leszbikus, a bűbájos tinisztár, Mena Suvari karikás szemmel próbál kakilni egy koszos vécében, Eric Roberts gazdag meleg, Rob Halford, a Judas Priest énekese pornóbolti eladó. Habár A por legnagyobb dobása a metamfetaminfőző Szakácsot alakító Mickey Rourke nagy színészi visszatérése, azt is öröm nézni, ahogy a barátnőjét, egy junky sztriptíztáncosnőt megformáló Brittany Murphy szokás szerint élvezettel merítkezik meg ebben a szerepben is.

 

8 mérföld (2002)

A raplegenda, Eminem kvázi-önéletrajzi filmjeként működő 8 mérföldben (Curtis Hanson rendezése a zenész pályája előzményeinek és korai szakaszának fikciós verziója) Brittany Murphy

ismét egy kulcsfontosságú mellékszerepben látható: a főhős, Jimmy barátnőjét, Alexet alakítja, akinek árulása afféle katalizátorként működik a fiú útkeresésében és későbbi felemelkedésében.

A színésznő egyébként később David Letterman talkshow-jában elárulta, hogy a forgatás során romantikus kapcsolat alakult ki közte és Eminem között. Közös jeleneteiket elnézve egyáltalán nem csodálkozunk!

 

Nagydumás kiscsajok (2003)

Végre egy film, amelyben Brittany Murphyt egy igazán megérdemelt főszerepben láthattuk! Ebben a méltatlanul alulértékelt felnövekvéstörténetben egy gazdag rocksztár fényűző életet élő lányát játszotta, akit az apja halála után annak menedzsere mindenéből kiforgat – Mollynak így munkát kell vállalnia. De kapcsolatainak köszönhetően is csak egy bébiszittermelót talál, ráadásul egy zárkózott, elhanyagolt, koravén kislányra, Rayre kell vigyáznia, akivel elsőre nem igazán találják a közös hangot. Később azonban Raynek köszönhetően Molly felnőtté válik, Molly segítségével pedig Ray megpróbál még egy kicsit megmaradni gyereknek. Murphy Mollyja oldalán a kislányszerepet nem más játszotta, mint a 8 éves Dakota Fanning:

a két színésznő önmagában is nagyot alakított, a kettejük közti kémia miatt pedig párosuk egyszerűen elragadó volt.

 

Sin City – A bűn városa (2005)

Frank Miller saját képregénye alapján Robert Rodriguezzel és a vendégdirektorként feltűnő Quentin Tarantinóval együtt rendezett stílusbravúrja egyszerre kőkemény és szívhez szóló neonoir, amelyen egy aprócska szerepben

Brittany Murphy is rajta hagyta a nyomát.

A Clive Owen által alakított igazságtevő figurához kapcsolódó cselekményszálban ő az a bártündér, aki minőségi cserét hajt végre azzal, hogy szadista, bántalmazó barátját, Jackie Boyt (Benicio del Toro) az Owen-féle Dwightra cseréli. A Jackie Boy és Dwight között zajló leszámolásjelenet pedig nemcsak Del Torónak és Owennek, hanem részben Murphynek köszönhetően sikerült olyan emlékezetesre.

 

Szerelem és egyéb katasztrófák (2006)

Ez volt 2008 januárjában a hivatalos magyar moziforgalmazásba került utolsó olyan film, amelyben láthattuk a 2009 decemberében elhunyt színésznőt. És a Szerelem és egyéb katasztrófák érdekes módon Brittany Murphy egyik legelső mozijához, a Spinédzserekhez kötődik, hiszen mintha csak az abban megismert Cher (Alicia Silverstone figurája) térne vissza benne felnőttként.

A film főhőse, a Jacksnek becézett Emily (Murphy) a maga elvarázsolt világában élő, a legújabb divattrendekre különösen érzékeny és akár a kerítőnő szerepét is szívesen vállaló lány,

aki a Vogue magazin munkatársaként épp meleg barátját, Petert készül összehozni a laphoz érkező új fotós kollégával – miközben észre sem veszi, hogy inkább a saját boldogsága érdekében kellene tevékenykednie, hiszen közvetlen környezetében is akad olyan, aki régóta epekedik utána.

Az abszolút sablonokból építkező romantikus komédiát a Petert alakító Matthew Rhys és persze Murphy játéka teszi igazán szerethetővé.


(via ScreenRant)

 

A Port.hu SZESSÖN című sorozatának meghívott vendége Szabó-Kulcsár Edina, aki egy eddig ismeretlen oldalát mutatja meg. A tévében többször is láttuk már, a social médiában is sokan követik, de azt talán még a legnagyobb rajongói sem sejtik, hogy mennyire tud gitározni.