Christian Bale a legrosszabb színész

Legalábbis ezt gondolták azok a kollégái, akik az Amerikai pszichóban játszottak együtt vele. A sztár ráadásul mindezt csak nemrég tudta meg.

Mary Harron 2000-es rendezésében – ami Bret Easton Ellis kultregénye alapján készült – Bale játszotta Patrick Batemant, a pszichopata sorozatgyilkost. A sztár csak most tudta meg, hogy sokan a kollégái közül azt gondolták a forgatáson, hogy ő a legrosszabb színész, akivel valaha találkoztak.

Az alkotás húszéves évfordulója alkalmából készült filmben Bale elmesélte, hogy Josh Lucas, akivel az Amerikai pszichó után nemrég Az aszfalt királyaiban is együtt játszott, azt mondta neki, hogy a többi színész egyáltalán nem volt lenyűgözve az alakításától.

„Josh Lucas és én csináltunk nemrég egy filmet együtt, és ráébresztett valamire, aminek eddig egyáltalán nem voltam a tudatában” – mesélte nevetve a színész. „Közölte velem, hogy az összes többi színész azt gondolta, én vagyok a legrosszabb színész, akivel valaha találkoztak” – tette hozzá.

„Csak nézték, ahogy játszom, és arról beszéltek, nem értik, Mary miért küzdött ezért a fickóért, hiszen szörnyű.

Ez egészen addig tartott, amíg meg nem nézték a kész filmet, mert akkor megváltozott a véleményük. De én eddig teljes sötétségben voltam azt illetően, hogy ilyen kemény kritikusaim voltak” – zárta a sztorit a sztár, akit legközelebb ismét David O. Russell (The Fighter – A harcos, Amerikai botrány) filmjében láthatunk, Margot Robbie oldalán.


(via NME)