Christopher Nolan vett egy Boeing 747-est, csak azért, hogy összetörhesse új filmjében, a Tenetben

„Impulzusvásárlás” volt, a rendező nem akart CGI-vel bíbelődni meg kis makettekkel lacafacázni.

Elképesztő dolgok derülnek ki most már szinte napi rendszerességgel Chrsitopher Nolan következő nagy dobásáról, a Tenet című sci-firől (ami amúgy egy olyan időutazós kémhistória, amiben nem is időutazás van, hanem „időinverzió”). Ezúttal a film egyik főszereplője, John David Washington (Denzel Washington fia) mesélt a CinemaBlend magazinnak arról, hogy Nolan mennyire a régi vágású filmkészítés híve: nem vacakolt holmi repülőmakettel meg CGI-trükkökkel,

megvett egy Boeing 747-est, aztán jól szétrobbantotta!

Az egy igazi repülőgép volt, és egy igazi épületnek vezették neki. És mi, a stábtagok, mindannyian tanúi voltunk ennek. Eposzi volt! Hihetetlen volt, mindannyian kurjongattunk, hurráztunk és üdvrivalgásban törtünk ki, amikor azt kiáltották, hogy »Ennyi!«, és Chris is úgy érezte, hogy megvan a jelenet. Amit látsz majd [a vásznon], az igazából is megtörtént, és én ott voltam azon az éjszakán [amikor felvették]!

A Boeing-vásárlásról egyébként maga Nolan is részletesen beszámolt a Total Film magazinnak:

Úgy terveztem, hogy miniatűr makettek, épített díszletdarabok és vizuális effektusok kombinációjával oldom majd meg [a repülőszerencsétlenséget]. Elkezdtünk számolgatni... De hamar világossá vált, hogy sokkal hatékonyabb lenne egy valódi repülőt vásárolni, és ezt a jelenetet a valóságban megcsinálni, ahelyett, hogy maketteket építgetnénk vagy CGI-hoz nyúlnánk. Furcsa dolog erről beszélni, mert ez egyfajta impulzusos vásárlás volt.

No de vajon miért robban fel majd ez a repülőgép? Senki sem tudja, csak Christopher Nolan. A film hivatalos szinopszisa így hangzik, de sok kapaszkodót nem nyújt:

John David Washington az új Főhős a Tenetben, Christopher Nolan eredeti sci-fi látványosságában. Egyetlen szóval – a Tenettel – felfegyverkezve, az egész világ védelmében harcolva a Főhős a nemzetközi kémvilág alkonyzónájában ügyködik egy olyan küldetésen, amelynek szálai az általunk ismert időn túlra nyúlnak. Ez nem időutazás! Ez időinverzió! A Tenet nemzetközi szereplőgárdájának oszlopos tagja még Robert Pattinson, Elizabeth Debicki, Dimple Kapadia, Aaron Taylor-Johnson, Clémence Poésy, Michael Caine és Kenneth Branagh is.

De hogy pontosan mi is ez az „időinverzió”, és hogyan lehet megmenteni azzal a világot, hogy Clémence Poésy tanácsát követve John David Washington visszapattintja a pisztolylövedéket a stukkerbe, az majd csak a július 17-i amerikai (és az egy nappal korábbi magyar) premier után fog összeállni a fejekben. Már ha a koronavírus-járvány miatt nem fogják eltolni későbbre ezt a bemutatót is. (via Consequenceofsound.net & The Independent)