Corey Feldman szerint Hollywood legsúlyosabb bűne a pedofilhálózat, amit nem lehet leleplezni

Ám ő most mégis megtette a Truth: The Rape of the Two Coreys című dokumentumfilmjével.

A most 48 éves Corey Feldman a '80-as években legalább akkora tinisztárnak számított a Kincsvadászokkal, az Állj mellém!-mel és Az elveszett fiúkkal a háta mögött, mint egy évtizeddel később Macaulay Culkin. Mostanra pedig már neki is ugyanúgy romokban van a magánélete és a filmes karrierje, ahogyan a Reszkessetek betörők! sztárjának. Corey Feldman a saját bevallása szerint nemcsak a gyerekként nehezen feldolgozható siker és a korán kipróbált drogok miatt került mostanra parkolópályára, de azért is, mert évek óta le akarja buktatni a Hollywood legfelsőbb köreit behálózó pedofilhálózatot, ám a #MeeToo mozgalom elindulása előtt mindig falakba ütközött. Elkészített viszont egy dokumentumfilmet a témáról (My) Truth: The Rape of 2 Coreys, vagyis Az (én) igazság(om) a két Corey megerőszakolásáról címmel, amit idén március 9-én, Corey Haim halálának 10. évfordulóján akar bemutatni a MyTruthDoc.com oldalon.

Feldman már a 2013-as önéletrajzi kötetében is megírta, hogy a '80-as években a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy az érinthetetlen hollywoodi sztárok fiatal fiúkkal létesítenek kapcsolatot. A színész legjobb barátja a 2010-ben tüdőödéma miatt elhunyt Corey Haim volt. Olyan filmeket vittek sikerre ketten, mint Az elveszett fiúk, A Mazsola, vagy az Álom, édes álom 1-2, 2007 és 2008 között pedig saját valóságshow-juk is volt a tévében The Two Coreys címmel. Utóbbinak azonban egy vita vetett véget: a drogfüggő Haim azzal vádolta meg a szintén drogfüggő Feldmant, hogy szemet hunyt afelett, amikor tinédzser korában megerőszakolták, pedig végig tudott róla, mire Feldman visszavágott neki, hogy Haim se tett semmit, amikor őt molesztálták.

2010 után viszont Feldman többször is elmondta , hogy Haim függősége és félresiklott karrierje annak volt köszönhető, hogy a '80-as években szexuálisan zaklatta egy pedofil hajlamú színész, akiből azóta híresség lett. Nevet sosem mondott, megtette viszont Dominick Brascia, aki szerint Charlie Sheen 19 évesen, az 1986-os Lucas című film forgatásán beszélte rá anális közösülésre az akkor még csak 13 éves Corey Haimet (Sheen tagadta a vádakat). Feldman a saját zaklatóját viszont megnevezte: Jon Grissom színészt, aki A Mazsolában és az Álom, édes álomban is szerepelt, és Feldman apja bízta meg azzal, hogy nézzen rá néha a vad tinédzseréletet élő fiára a forgatáson. Grissomot 2003-ban ténylegesen elítélték kiskorú zaklatásáért, és azóta bejegyzett pedofilként tartja nyilván az amerikai rendőrség. 

Feldman azonban hiába beszélt mindezekről az elmúlt 10 évben, a #MeeToo-mozgalom előretörése óta túl kis hal volt ahhoz Hollywoodban, hogy ráhúzza a vizes lepedőt a pedofilhálózatban érintett nagykutyákra. A színész jó ideje testőrrel az oldalán jár (2018-ban ismeretlenek szerinte azért késelték meg, hogy ezzel is figyelmeztessék: hagyjon fel a pedofilhálózat leleplezésével). Feldman egy ideje már interjút sem ad, nehogy a lapok kiforgassák a szavait, de azt ígéri, mindenkinek válaszolni fog a kérdéseire, aki megnézte (My) Truth: The Rape of 2 Coreyst az online premier után. (via The Independent & Movieweb)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu