Családi bunyó – Ez a film megszeretteti veled a pankrációt

Vagy legalábbis a pankrátorokat. Vagy legalábbis, ha minden jól megy, el fogod ismerni, hogy azért ebben a sportban is kemény munka van. Ezt maga Dwayne Johnson üzeni.  

Dwayne Johnson, avagy a Szikla ma már egy márkanév, nem csak egy pankrátorból lett sikeres színész – belőlük több is van, ha nem is ilyen sikeresek -, hanem producerként és reklámfelületként is működik. Ezt a filmet is ő hozta össze, és bár a történet nem róla szól, mégis megcsodálhatjuk az összes fentebb felsorolt minőségében, hiszen önmagát, a volt pankrátort játssza, aki egy ifjú tehetség útját egyengeti az általa összegründolt filmben, miközben végig annak a sportmárkának a termékeiben feszít, amely direkt neki – vagy vele – hozott ki egy külön kollekciót nemrég. A Szikla éli az amerikai álmot, és lehet, hogy ő lesz az Egyesült Államok első pankrátor elnöke – ahogy azt a Hülyék Paradicsoma című kultfilmjében Mike Judge megjósolta még 2006-ban. És én mégsem haragszom erre ez emberre, sőt!

Történt, hogy Dwayne Johnson a Halálos iramban 6. angliai forgatásán egy éjszaka a hotelszobájában bekapcsolta a tévét, és ha már ott volt, megnézett egy dokumentumfilmet a Knight családról az aprócska Norwichból, akik a pankrációból és a pankrációnak éltek. Úgy megtetszett neki az élettörténetük, hogy rögvest felhívta haverját, Stephen Merchantot, hogy dobjon már össze ebből egy jó kis forgatókönyvet, már csak azért is, mert a WWE, vagyis a legfontosabb pankrációszövetség egyik legismertebb női sztárja, a Paige művésznéven birkózó Saraya Knight ebből a családból érkezett, és az ő klasszikus underdog sztorija tényleg a vászonra való. Saraya családja, a jó útra tért bűnöző apa, Ricky, felesége, a szintén pankrátor Julia, fiuk, Zak és persze a lányuk együtt lépnek fel, hogy finoman fogalmazzak, enyhén amatőr formációként kisebb pankrációs rendezvényeken, rendszerint egymás ellen „harcolva”, és mivel küldözgetik promóciós anyagaikat, egy szép napon a fiatalok lehetőséget kapnak arra, hogy beválogassák őket a WWE keretébe – ami a pankráció esetében kicsit olyan, mintha egy fiatal focistát elhívnának a Barcelonába.

És innen minden olyan, mint egy klasszikus sportfilmben: a tömzsi, feketére festett goth angol csaj bekerül a válogatóba, és megküzd a helyéért. Láthatjuk az ilyenkor kötelező edzős montázsokat, megismerjük a szigorú, de igazságos edzőt, akinek persze megvan a maga háttérsztorija is, barátságok szövődnek, majd eljön a mélypont, és megkapjuk az inspirációs pillanatot is, mert anélkül mit érne egy sportfilm. És az inspiráció természetesen a kissé buggyant, de szerethető család részéről érkezik, persze megfelelő módon szájbarágósan szentimentálisan, de mivel angolokról van szó, a kellő fanyarsággal és humorral. És a Családi bunyó nem feltétlenül hoz mást vagy többet, mint az összes többi megtörtént események alapján készült sportfilm, de ez nem az a műfaj, ahol feltétlenül brillírozni kell.

És a Családi bunyó azért egy icipicit mégis más, elsősorban azért, mert Florence Pugh (Lady Macbeth, Eszmélet) személyében egy, főleg a művészfilmek világából érkező színésznő kapta meg a főszerepet. És Pugh, bár teljesen más alkat, mint az igazi pankrátor csaj - ami a sztori szempontjából legfeljebb annyiban lényeges, hogy a napbarnított, hosszú combú floridai csajok mellett így még több kisebbrendűségi érzést kap -, tökéletesen, rengeteg érzéssel és szívvel hozza a figurát. Mellette pedig ott van a sértett öcsikeként Jack Lowden, aki olyan, mint Simon Pegg sportoló verziója, és ha már Peggről van szó, az exsittes, nagypofájú, kicsit önző apát az ő sokáig állandó partnere, a duci Nick Frost alakítja, de nála sokkal jobb Lena Headey a vérproli, kiégett bunyós anyukaként. És persze ott van az önmagát és a sportot is fényező Dwayne Johnson, aki kicsit poénkodhat Vin Diesel rovására is, edzőként pedig Vince Vaughn, végre egy szerethető, valamennyire komolyan vehető szerepben.

Az pedig külön vicces, hogy az agyament pankrátor családról szóló, a családi értékeket vagy hetvenszer felmagasztaló filmből kifelejtettek egy Knight testvért, aki valahogy nem illett bele ebbe a szép kerek bunyós világba – Saraya nővére nem lett pankrátor, szegénykéből csak fogorvos lett.

Értékelés. 8/10