Csodás nyitást produkált a Tűnj el! rendezőjének új horrorja

A Mi több mint hetven millió dolláros bevétellel kezdett az észak-amerikai mozikban – ez minden idők harmadik legjobb eredménye a műfajban.

Két évvel ezelőtt az addig csak színészként ismert Jordan Peele rendezői bemutatkozása, a Tűnj el! hatalmas meglepetés sikert aratott, és kis költségvetésű mozi létére 33 millió dolláros bevétellel nyitott. Az alkotónak most ezt az eredményt sikerült megdupláznia, hiszen a Mi bemutatásának első hétvégéjén 70 millió 250 ezer dollárt szedett össze – megszerezve ezzel az aktuális észak-amerikai jegybevételi toplista első helyét.

A film ezzel a harmadik legjobban nyitó horror lett az észak-amerikai mozikban Andy Muschietti Stephen King-adaptációja, az Az (123 millió dollár) és David Gordon Green Halloweenja (76 millió dollár) után. Ha pedig csak azokat a filmeket nézzük, amelyek sem nem folytatások, sem nem valamely létező szellemi terméknek a feldolgozásai, akkor a Mit az amerikai filmtörténelem során egyedül az Avatar körözte le, amely annak idején 77 millió 25 ezer dollárral indult.

Az elmúlt hétvégén az amerikai nézők közül többen voltak kíváncsiak a Mire a Marvel Kapitány című szuperhősfilmnél és az Így neveld a sárkányodat 3. című animációs alkotásnál is. Előbbire 35 milliót, utóbbira 6 és félmilliót költött a közönség – ezzel még épp bejutott a TOP5-be (igaz, ezeket a műveket már jó ideje játsszák a mozik).

A Mi egyébként egy afroamerikai család története, melynek tagjai hétvégi kiruccanásuk alatt arra lesznek figyelmesek, hogy saját hasonmásaik kezdik el terrorizálni őket. A horrorfilmben olyan színészek játszanak, mint Winston Duke a Fekete Párducból, az Oscar-díjas Lupita Nyong'o és A szolgálólány meséjéből ismert Elisabeth Moss.


(via Collider)