Csodás tájak és a csodalámpa az Aladdin teaserében

Az első poszter után kapunk egy rövid kis ízelítőt is az 1992-es animációs klasszikus élőszereplős újrájából.

A magyar mozikban jövő május 23-án bemutatandó filmet talán a többi élőszereplős önremake-nél is nagyobb érdeklődés övezi, hiszen miközben arról van valami elképzelésünk, hogyan lehet megvalósítani A szépség és a szörnyeteget, addig az Aladdinban sok a talány – a szereplőgárda bőrszínétől kezdve a dzsinn alakjáig, akinek Robin Williamsszel kell felvennie a versenyt.

A főbb szerepeket játszó színészek szerencsére nem fehér bőrű sztárok, a Dzsinit alakító Will Smith pedig leszögezte: eszében sincs a néhai komikust utánozni. További várakozást kelt ezenkívül az is, hogy a produkció rendezője nem más, mint a vicces gengszterfilmjeivel híressé vált Guy Ritchie.

Ehhez képest a másfél perces teaserből nem sok minden derül ki: legfőképp sivatagi képeket, majd lenyűgöző, CGI-jal feldobott tájakat látunk, végül bejutunk egy kicsit a csodák barlangjába, hogy vethessünk egy pillantást a csodalámpára is. A szereplők közül egyedül az egyiptomi származású színész, Mena Massoud által hozott Aladdin bukkan fel egy másodpercre.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

LEMME OUT!! Can’t wait for y’all to see Me BLUE! :-) #aladdin

Will Smith (@willsmith) által megosztott bejegyzés,

Hasonlóan semmitmondó a film első posztere is, amin mindössze a csodalámpa látható, és amit Will Smith hozott nyilvánosságra a napokban Instagram-oldalán. De május végéig még sok idő van, hátha eztán már csupa izgalmas anyaggal rukkolnak elő a Disney-nél.


(via Uproxx)