Csodaszép lány a Hardvardról - Natalie Portman

Egészen picike, elképesztően tehetséges, és nagyon okos. Natalie Portman gyerekként kezdte a pályát, azóta bezsebelt egy Oscart és várja a következőt a héten bemutatott Jackie-ért.

Natalie Portman 1981. június 9-én látta meg a napvilágot Jeruzsálemben, ekkor még Natalie Hershlag néven, egy színésznő és egy kutatóorvos egyetlen gyermekeként. Még kislány volt, amikor családjával Connecticutba költöztek, később pedig New Yorkban telepedtek le. Négyéves kora óta táncol, és csupán tízéves volt, amikor egy modellügynök felfedezte, miközben zsebpénz-kiegészítés gyanánt egy pizzériában dolgozott. Bár a kitűnő tanuló lány eleinte idegenkedett a modellkedéstől, végül mégis igent mondott, ám hamar rájött, hogy a színészet érdekli igazán.

Nyári színjátszó táborokban bontogatta szárnyait, majd 1994-ben, 13 éves korában megkapta élete első filmszerepét a nagy sikerű Leon, a profiban, Jean Reno oldalán. Ragyogó volt – szintén még kiskorúként – a Gyönyörű lányokban is, és a következő években pedig több mellékszerepet is kapott. Talán kevesen emlékeznek pont őrá, de feltűnt a Szemtől szemben, illetve a Varázsige: I Love You és a Támad a Mars! című filmekben is. Sokak szerint az igazi áttörést a Csillagok háborúja Padmé Amidala hercegnőjeként érte el, szerintünk már előtte is sztárnak számított, és lefogadnánk, hogy mai fejjel már nemet mondott volna a felkérésre – ahogy nemet mondott annak idején a Lolitára és a Rómeó+Júliára is.

Három Csillagok háborúja filmre szerződött, és a szerep a nagy hollywoodi csillagok közé repítette – csakhogy azzal a felkiáltással, hogy „inkább legyek okos, mint híres”, egy időre megszakította színészi pályáját, és gyorsan lediplomázott a Harvard pszichológia szakán, ahol 2003-ban végzett. Más színésznőnek ez a szünet akár a karrierjébe is kerülhetett volna, de neki messze nem. Sőt, visszatérve rögtön olyan filmekben tűnt fel, mint A régi környék és a körülrajongott, rengeteg díjat nyert Közelebb. Az utóbbi filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjat kapott – korábban egyszer már jelölték a Mindenütt jóért, ahol Susan Sarandon lányát játszotta - és Oscarra is jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában, de a díjat végül Cate Blanchett vitte el, és vele nehéz versenyezni.

Nagy durranásnak ígérkezett a 2005-ös, a Wachowski testvérek rendezte V mint vérbosszú, aminek kedvéért leborotválta a fejét is, de nem lett akkora siker, mint várták. A 2008-as New York, I Love You című omnibusz filmben Rifka karakterét formálta meg, ugyanakkor a kamera másik oldalán szintén kipróbálta magát: társrendezőként és forgatókönyvíróként is közreműködött. Még abban az évben életre keltette A másik Boleyn lány című életrajzi drámában Anna Boleyn alakját, 2009-ben pedig egy remek dán film közepesre sikerült remake-jében, a Testvérekben láthattuk. 2010-ben kapta meg a karrierjében kétségtelenül mérföldkőnek számító Fekete hattyú főszerepét.

A megszállottan küzdő balerina hiteles megformálásáért az egyébként is karcsú és apró színésznő mintegy tíz kilót fogyott, és hónapokig sanyargatta magát a szerep kedvéért. Kétségtelenül megérte a küzdelem, hiszen alakítását a legrangosabb szakmai díjakkal ismerték el: a BAFTA- és Golden Globe-díj mellett a legjobb színésznőnek járó Oscar-szobrot is hazavihette. A forgatás során ismerkedett össze Benjamin Millepieddel, a New York City Ballet vezető táncosával. Hamar szerelem szövődött közöttük, és az események olyannyira felgyorsultak, hogy 2010 decemberében bejelentették, Natalie babát vár - kedvese pedig még abban a hónapban megkérte a színésznő kezét. 2011-ben megszületett kisfiuk, Aleph Portman-Millepied, most pedig második gyermeküket várják.

Időközben azonban beesett pár gyengébb film – a Csak szexre kellesz, a Király! és a két Thor szuperhősfilm sem kifejezetten az ő műfaja volt -, majd megszületett első saját rendezése, az A Tale of Love and Darkness. Ebben az izraeli író, Amos Oz önéletrajzi regényét dolgozta fel, de sajnos nem keltett komolyabb visszhangot vele, talán nem is sikerült túl jó, hozzánk mindenesetre nem jutott el, akárcsak a Jane Got a Gun című westernje – rejtély, hogy azt miért nem hozta be egy forgalmazó sem! Itt van viszont a Jackie, ahol John Fitzgerald Kennedy özvegyét játssza, amiért újra Oscarra jelölték, és bár idén elég erős a mezőny, komoly esélye van arra, hogy másodszorra is elnyerje a díjat.

Bár pár héten belül itt lesz Natalie második gyermeke, 2017-be még három filmjét és egy minisorozatát is bemutatják, utóbbit We Are All Completely Beside Ourselves címmel, szóval elég keményen dolgozik. Natalie a héberen és az angolon kívül japánul, arabul, franciául és németül is beszél. A Harvard elvégzése után tanulmányai jelentek meg tudományos folyóiratokban, társszerzője volt egy neuropszichológiai cikknek, aminek köszönhetően 5 az Erdős-száma. Harcos környezetvédő, több dokumentumfilm elkészítésében közreműködött, bevételeinek tetemes részét pedig jótékony célra fordítja. Portman 8 éves kora óta vegetáriánus és az állatok jogainak szószólója, nem eszik állati eredetű ételt, és nem visel sem szőrmét, sem tollat, sem bőrt.

És végül egy réges-régi, de ma is nagyon vicces videó, ahol Natalie kőkeményen rappel: