Csúnyán megalázzák az Oscar-gálán négy kategória díjazottait is

A hosszúra nyúló közvetítést lerövidítendő négy díj átadására a reklámszünetben kerül majd sor.

Egyre sokasodnak a botrányok az idei gála körül. Nem elég, hogy a házigazdának választott Kevin Hart meleggyűlölő megjegyzései miatt inkább visszalépett, és emiatt idén egyáltalán nem is lesz műsorvezetője a díjátadónak, hogy sokan elégedetlenek a legjobb film díjára jelölt alkotásokkal (elsősorban a Fekete Párduc és a Bohém rapszódia nominálását kritizálják), hogy elterjedt, hogy nem fogják mind az öt számot előadni a legjobb betétdal kategóriájából (ezt később visszavonták), most újabb akadémiai döntés borzolja a kedélyeket.

A kedvenc a legjobb operatőr és a legjobb vágás kategóriában is versenyben van. Forrás: Fórum Hungary

 

Évek óta probléma, hogy a gála túl hosszú és terjengős, ami főleg a tévéközvetítés miatt okoz gondot. Emiatt született például az a korábbi döntés is, hogy maximalizálták a köszönőbeszédek hosszát, de most egy ennél sokkal drasztikusabb húzást is megléptek. Az idei, 91. Oscar-díjátadón – amit február 24-én tartanak –

a legjobb fényképezés, a legjobb vágás, a legjobb élőszereplős rövidfilm és a legjobb smink és haj kategória nyertesei úgy fogják elmondani köszönőbeszédüket a díj átvétele után, hogy azt nem fogják látni a tévéközvetítés nézői,

mivel a reklámszünetben kerül sor rá – az alatt az idő alatt tehát, amikor a tévénézők újratöltik a chipses tálat vagy épp elmennek pisilni.

A legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájának egyik jelöltje, a Detainment. Forrás: Twelve Media

 

John Bailey, az amerikai Filmakadémia elnöke persze próbálja bizonygatni, hogy nincs ezzel semmi baj, és hogy olyan gálát akarnak szervezni, amire mindannyian büszkék lehetnek, de teljes joggal vannak megsértve az érintett kategória képviselői. A vezetőség is érezheti, hogy ez így nincs teljesen rendben, mert azt a döntést hozták, hogy minden évben cserélgetik, hogy épp melyik kategóriák jussanak erre a mostoha sorsra (évente négy és hat között fog változni az érintett kategóriák száma). Azért van egy tippünk, hogy a legjobb film vagy épp a legjobb színész kategória jelöltjei mikor fognak sorra kerülni.

Magyarországon a vörösszőnyeges bevonulást és a díjátadó gálát is közvetíteni fogja a Moziverzum tévécsatorna, mely a Jockey Tévével együtt február 17-én kezdi meg a sugárzást. Mindkét csatorna a TV2 csoport tagja.

 


(via The Hollywood Reporter)