Danny Boyle őszintén elmondta, miért szállt ki a 25. Bond-filmből

Olyan durva dolgot akartak csinálni a 007-essel, hogy az Oscar-díjas rendező inkább nem asszisztált hozzá.

Múlt héten többször is írtunk a 25. Bond-film kálváriájáról. Nem elég, hogy a rendező, Danny Boyle otthagyta a stábot, állítólag amiatt is bajban van  produkció, mert a producereknek és Daniel Craignek nem tetszik a forgatókönyv, amit Boyle maga írt meg, állandó alkotótársával, John Hodge-dzsal közösen.

Fotó: Ben Gabbe/Getty Images

 

Egy belső forrás szerint az épp kidobott történet egy modern hidegháború köré épült volna fel, és túlságosan is oroszellenes képet sugallt volna, ezért állítólag maga a főszereplő, Daniel Craig torpedózta meg. A sztárszínész és a rendező egy produceri döntés miatt is összekülönbözött a források szerint.

Állítólag Barbara Broccoli és Daniel Craig is azt akarta, hogy Bond drámai módon haljon meg a látványos fináléban, hogy aztán majd Doctor Who-ként egy másik színész képében éledhessen fel! Boyle azonban nevetségesnek tartotta az ötletet, és hallani sem akart róla.

A fejlemények miatt a rendező nélkül maradt, újraírásra váró forgatókönyvből készülő film forgatása biztosan nem fog elkezdődni a közeljövőben. A belsős források szerint pénzügyi gondokkal is küszködik a produkció, így szinte már biztos, hogy 2020 előtt nem fog mozikba kerülni a jubileumi, 25. Bond-film. (via NME.com)