David Lynch kihallgat egy majmot, akit gyilkossággal gyanúsítanak

De ne aggódjunk, nem őrült meg. Ez csupán egy meglepetéskisfilmje sztorija, ami most került fel a Netflixre.

A What Did Jack Do? január 20-án, a kultrendező 74. születésnapján került be a streamelős szolgáltatás kínálatába – vélhetően ez a 17 perces kisfilm az alkotó és a Netflix közös ajándéka a jeles nap alkalmából a rajongóknak, hiszen Lynch-től a 2017-ben zárult új Twin Peaks sorozat óta semmit sem láthattunk. Bár egyesek szerint a cég ezzel csak teszteli a nézőket, hiszen a kisfilmnek állítólag 2017-ben Párizsban volt a premierje (az IMDb mindenesetre kétszer is feltünteti a rövidfilmet a rendező filmográfiájában, egyszer 2017-es, egyszer 2020-as premierdátummal).

Forrás: Netflix

 

A What Did Jack Do? egy klasszikus nyomozós krimi, amelyben a Lynch által alakított detektívnek azt kell kiderítenie egy lezárt vonatállomáson, hogy a címbeli Jack elkövette-e a gyilkosságot, amivel gyanúsítják. A fekete-fehérben forgatott filmecske azonban természetesen tartalmaz egy bizarr csavart (hiszen David Lynch-ről beszélünk): mégpedig azt, hogy a szóban forgó Jack egy beszélő kapucinus majom, pici öltönybe öltözve.

Forrás: Netflix

 

Miután felfedezték a meglepetéskisfilm felkerülését, az alkotó rajongói most abban reménykednek, hátha a Netflix ezzel harangoz be egy közelgő együttműködést a kultrendezővel, akinek egyelőre sajnos – a rövidfilmen kívül – mindössze Kék bársony című 1986-os filmje található meg a szolgáltató katalógusában.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Radírfej, Az elefántember, a Twin Peaks, a Mulholland Drive – A sötétség útja és az Inland Empire rendezője tavaly októberben végre megkapta jól megérdemelt Oscar-díját: egy életműdíjnak megfelelő tiszteletbeli Oscart. Az pedig, mit gondol minderről maga David Lynch, decemberben derült ki, amikor múzsája, Laura Dern elmesélte, miről beszélgetett az alkotóval közvetlenül a díj átvétele után.


(via Independent, IndieWire)