Dermedten nézni ki az ablakon - Volt egyszer egy Szíria


Csak egy apró, tényleg csak pár mozzanatot megmutató film arról, miért és mi elől menekülnek el emberek a világ másik végébe, de akik nem akarják érteni, úgysem nézik meg.

Íme, egy praktikus tanács: ha a közelben ágyúznak, érdemes nedves rongyokat tenni az ablakok alá, így nem jön be annyi por. És ha a házunk tetejére mesterlövész fészkeli be magát, akkor ajánlatos azonnal továbbállni, mert jó eséllyel szétlövik az egész kócerájt, ha pedig elhagyjuk az épületet, vigyázzunk, nehogy zajt csapjunk, mert orvlövész akárhol lehet. És ez itt nem a Ryan közlegény megmentése, nincsenek egyenruhák, frontvonalak, itt bárkire lőnek, aki él és mozog, itt állandó a feszültség és a félelem.

Damaszkuszban járunk, nem tudni pontosan, mikor, talán még csak a polgárháború elején, de már javában zajlanak a harcok, mindennapos az ágyúzás, de egy család még mindig tartja magát lakásukban. Itt zajlik a teljes film az első perctől az utolsóig, hőseink csak egy pár másodperces jelenetben hagyják el. Egy háromgyerekes anya (a nagyszerű Hiam Abbass) él itt apósával, házvezetőnőjével és a belövést kapott szomszédjukkal, de velük van egyik lánya ott rekedt udvarlója is, valahol a városban a férje viszont elérhetetlen. És a lakás nem csak menedék, csapda is, hiszen az ablakok nem védik meg őket a lövedékektől, a gondosan elreteszelt ajtó pedig nem tartja kint a végtelenségig a betolakodókat.

Nem háborús horrorról van szó, nem kell megijedni, nem kell végignéznünk, ahogy a lehető legrosszabb dolgok sorra megtörténnek a lakásba szorultakkal, bár azt sem mondhatom, hogy végig minden parádés rendben lesz, és senkinek sem esik baja. Ez sokkal inkább a bizonytalanságról és az összezártságról szól. Amikor nem tudod, mit akar az, aki az ajtón dörömböl, amikor órák óta sem érsz el valakit, és amikor képtelen vagy eldönteni, beszélj-e arról a tragédiáról, amit az ablakból láttál. És ez csak egyetlen nap, abból az időszakból, amikor még sokan elhitték, hogy a harcok hamarosan véget érnek, amikor még kevesen gondolták azt, hogy egyszerűen muszáj elmenekülni, mert más lehetőség egyszerűen nincsen.

Philippe Van Leeuw belga-francia-libanoni koprodukcióban készült és teljességében Bejrútban forgatott drámája nem politizál, nem mutogat ujjal – azt azért sejtjük, sőt, tudjuk, szereplőink melyik oldalon állnak -, csak a háború borzalmairól és az emberi természetről szól. Ami persze valamilyen szinten óhatatlanul is egy közhellyé vált az elmúlt évtizedek során, így sok szempontból a film is kiszámítható. Tudjuk, kinek az oldalán áll, a gyengékén, a fegyvertelekén, de azt is tudjuk, hogy a túléléshez nekik is meg kell keményíteniük a szívüket, és az is nyilvánvaló, hogy ilyenkor az alja kerül legfelülre. A Volt egyszer egy Szíria nem egy rendkívüli eseményt akar bemutatni, hanem pusztán egy nap megpróbáltatásait, a normalitáshoz való ragaszkodást a végtelenbe nyúló konfliktus során, ennél fogva nincs is igazi csúcspontja, csak drámai események láncolata. Ahol például az is fontos, hogy ki mennyi vizet használ el, hiszen már rég nincs vezetékes víz, és ha elfogy, ami van, ki kell menni az utcára. És gondold végig, kedves olvasó, te meddig bírnád ezt, mikor mondanád azt, hogy innen el kell menni, minél előbb?

Értékelés: 8/10

Kövessen minket a Facebookon!