Dolgok, amiért imádjuk George Clooney-t

Május 6-án kereken hatvanéves lett George Timothy Clooney, amely alkalomból összeszedtük, miért is annyira szerethető Hollywood legsármosabb filmsztárja.

1. Szeret viccelődni – és azt sem bánja, ha más viccel

Hatvanadik születésnapja kapcsán például ezt nyilatkozta: „Nem vagyok odáig az örömtől, de

még mindig jobb, mint halottnak lenni”.

Megünnepelni viszont állítólag nem fogja a mérföldkövet jelentő éveket.

Ebben a cikkünkben írtunk róla korábban, hogy az Ocean’s-filmek forgatásán Clooney és Brad Pitt (továbbá Matt Damon és Don Cheadle) úgy összehaverkodtak, hogy a munkálatok folyamatos röhögéssel és egymás szívatásával teltek. Szülinapos sztárunk például zokszó nélkül tűrte, hogy Pitt az európai forgatáson, amikor a stáb Clooney otthonába, a Comói-tóhoz érkezett, elterjesztette róla, hogy csak a karaktere nevén lehet szólítani, és nem szabad a szemébe nézni.


2. Menhelyről fogadott örökbe kutyát

Feleségével, Amallal 2015-ben egy menhelyről, a San Gabriel Valley Humane Societyből fogadott örökbe egy Millie nevű basset houndot, aki korábban egy kávézó mögött kukázott. És nem ez volt Clooney első állat-örökbefogadása: 2010-ben egy Einstein nevű fekete cocker spánielt vett magához.


3. Rengeteget jótékonykodik

Ezek után már egyáltalán nem meglepő, hogy a sztár nemcsak nagy állat-, de nagy emberbarát is. Éveken át tevékenykedett az ENSZ jószolgálati nagyköveteként, továbbá jelentős adományokat juttatott a cunami, a Katrina-hurrikán, az iraki háború vagy a darfuri népirtás áldozatainak. Kórházakat, fogolytáborokat keresett fel Irakban és Szudánban. Darfur mindig is a szívügye volt, gyakran járt a régióban, arcát adta a Szudán valódi arca című dokumentumfilmhez, és személyesen vette rá az egyiptomi és kínai kormányt, hogy vonják meg katonai támogatásukat a népirtásért felelős szudáni kormánytól. 2012-ben még le is tartóztatták Washingtonban egy, a szudáni nagykövetség előtti tiltakozáson.


4. A barátaival is nagylelkű

Még 2013-ban egy-egymillió dollárt ajándékozott tizennégy jó barátjának, hogy megköszönje nekik mindazt, amit érte tettek. „Egyedülálló fickó voltam. És mindannyian elkezdtünk öregedni. Én olyan 52 lehettem. De a legtöbb barátom idősebb nálam. És annak idején ott aludtam a kanapéjukon, amikor le voltam égve. Pénzt adtak kölcsön, amikor nem volt semmim. Mindig kisegítettek az évek során, amikor szükségem volt rá. És én is segítettem nekik, amikor arra volt szükség.

Mindannyian nagyon jó barátok vagyunk”

mesélte a sztár egy interjúban. „És arra gondoltam, hogy nélkülük mindez, amim van, nem lenne. És tényleg nagyon közel állunk egymáshoz, így eszembe ötlött, hogy ha mondjuk elütne egy busz, mind benne lennének a végrendeletemben. Szóval mi a fenének várjak arra, hogy elüssön egy busz?” – tette hozzá.


5. Mindig nagyon önironikus rettenetes Batman-filmjével kapcsolatban – és zseniálisan utánozza Joel Schumachert

A színész nagyon viccesen reagálja le, hogy folyton a fejéhez vágják: ő tette tönkre a kilencvenes években a szuperhősös zsánert a béna Batman és Robinnal (ez az a film, amelyikben mellbimbót raktak Batman páncéljára). Másrészt pedig zseniálisan utánozza Joel Schumachert, a valaha volt két legrosszabb Batman-film (a Batman és Robin mellett a Mindörökké Batman) rendezőjét.


6. Még egy olyan olcsó műfajba is rengeteg eleganciát tudott vinni, mint a reklámfilm

George Clooney és a Nespresso együttműködése 2006-ban kezdődött. Azóta a sztár egy sor vicces, saját perszónájára épülő kávéreklámban szerepelt. A klasszikusok után forgatott közös hirdetést Danny DeVitóval, Camilla Belle-lel, Jean Dujardinnal, John Malkovichcsal, Jack Blackkel, Nicole Kidmannel, Matt Damonnal, és volt egy Trónok harca-paródia is.