Donyeci történetek - A hely, ahol mindenki őrült vagy gazember

Íme, a hely, ahol a barátot megszokásból csak elvtársnak, az ellenséget pedig reflexből fasisztának hívják, és ettől kerek a világ. Isten hozott, kedves néző Kelet-Ukrajnában!

Íme, egy nagyon rövid és nyilván kissé elfogult geopolitikai összefoglaló a film megértéséhez és egyáltalán, kontextusba helyezéséhez, ami nem túl könnyű. Amit régen csak Kelet-Ukrajnának neveztek, esetleg a Donyeck-medencének, az ma egy furcsa, lakói által csak Novorosszíjának, vagyis Újoroszországnak nevezett szakadár állam, amely jelentős orosz segítséggel szakadt el Ukrajnától. Az itt lakó, zömében orosz lakosság a Krím-félsziget Ukrajnától való elcsatolása után hirtelen támadt szabadságvágya nem volt véletlen. Az újra nagyhatalmi ambíciókat ápoló Kreml egyrészt így igyekszik kiterjeszteni befolyását, másrészt, ami még fontosabb, így igyekezett csírájában elfojtani az ukránok közeledését a Nyugat felé. Az eredmény egy, a mai napig is változó intenzitással zajló háború, amiről mi, akárcsak a világ többi része, nem nagyon vagyunk hajlandóak tudomást venni.

Merthogy Kelet-Ukrajna rettenetes hely, egy szétlőtt, szétbombázott, kifosztott sárfészek, ami legfeljebb az érintetteket, ukránokat és oroszokat érdekel, esetleg pár szakmabelit, újságírót, politológust. Egy olyan hely, ahogy az Sergey Loznitsa (Ködben) filmjéből is kiderül, ahol abszolút törvénytelenség uralkodik, ahol bűnözők, jobb esetben opportunisták, rosszabb esetben őrültek bírnak korlátlan hatalommal, akik bármikor egymás torkának eshetnek, ahol bármikor becsapódhat egy lövedék, vagy ahol bármikor kirabolhatnak vagy meglincselhetnek valakit az utcán, fényes nappal. Ahol, ha valakinek fegyvert nyomnak a kezébe, szedett-vedett egyenruhát adnak rá, végre háborúsdit játszhat, meghatódhat a bajtársiasságtól, és elveheti azt, ami éppen kell neki. És erről szól a különböző, egymásba alig kapcsolódó epizódokból álló, főhős nélküli Donyeci történetek. Amit nem túl könnyű nézni.

Egy őrült helyről szóló őrült filmről van szó ugyanis, ahol nem a történet vagy a karakterek számítanak, hanem a hangulat, az életérzés, ahol nincsenek szimpatikus figurák, csak a romlottság vagy ostobaság különböző stációi. A kettő természetesen nem zárja ki egymást. Látjuk az igazi krízisszínészeket, akik megrendezett robbantás előtt nyilatkoznak könnyes szemmel, látjuk a polgármesteri hivatalban botrányt csináló újságírónőt, megnézhetjük, hogyan foszt ki a rendőrség egy üzletembert, bepillanthatunk egy túlzsúfolt óvóhelyre, ahol emberek hetek, hónapok óta áram, víz és fűtés nélkül élnek, látjuk a szentképekkel házaló szélhámosokat, az utcán kikötözött ukrán hadifoglyot meglincselni készülő nagymamákat, és sok minden mást, amit nem túl kényelmes nézni.

Merthogy a Belorussziában született, Kijevben nevelkedett és a szakmát Moszkvában kitanuló, erős dokumentarista háttérrel rendelkező rendező nyilvánvalóan megveti, lenézi azt, ami ott zajlik. És ezt nem is rejti véka alá: a háborús esküvő képein két idióta kel egybe – az ostobán vigyorgó, leharcolt menyasszony Anzselina Zsoli néven fut, a férj családneve Rántotta – a torz új államra felesküdve. És akkor is összerándul a néző gyomra, amikor fegyveresek minden férfit leparancsolnak egy buszról, hogy jobb esetben kényszersorozzák, rosszabb esetben pedig külföldi újságíróknak mutogassák a hullájukat, és persze látjuk az említett újságíró kérdéseire zavartan röhögő katonákat, akikről hamar kiderül, hogy valójában „önkéntesek” Oroszországból. A kevésbé beavatott nézők számára ezen epizódok közül nem mind lesz teljesen érthető, de a tájékozottabbak számára sem garantált, hogy minden mozzanat dekódolható lesz.

Mert a Donyeci történetek, ami a Cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard válogatásának fődíját nyerte és egyben Ukrajna hivatalos nevezése az Oscarra, nem egyszerű film, de arrafelé semmi sem egyszerű.

értékelés: 8/10

Angyalok és pásztorok
Angyalok és pásztorok

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertje

Jegyvásárlás