Dühöng Matthew McConaughey, mert megbukott a filmje

A sztár a forgalmazót hibáztatja a Vihar előtt című thriller sikertelenségéért.

A McConaughey és Anne Hathaway főszereplésével készült alkotás a két színész pályájának eddigi legnagyobb bukása lett. Az egyébként neves forgatókönyvírónak számító Steven Knight (ő jegyzi például a Gyönyörű mocsokságokat vagy az Eastern Promises – Gyilkos ígéreteket) által rendezett bűnfilmet a kritikusok is lehúzták, így a kritikákat összesítő oldalon, a Rotten Tomatoeson jelenleg mindössze 23 százalékon áll, a kegyelemdöfést viszont az adta meg, hogy a forgalmazó Aviron Pictures felfüggesztette a film promócióját.

A sztárok és a rendező akkor tudták meg, hogy az Aviron leállította az alkotás reklámköltségeit, amikor a produkció sajtótájékoztatójára indultak Los Angelesbe. Bennfentesek szerint mindössze kilenc tévés hirdetés ment le a Vihar előtthöz kapcsolódóan, majd a cég lefújta az egész kampányt. Leginkább McConaughey dühös: ő azt nyilatkozta, úgy érzi, átverték, mert a film nem kapta meg a beígért publicitást.

Az Aviron először nem kommentálta a dolgot, majd kiadtak egy közleményt, amelyben valóban a film rossz eredményeit, elsősorban a rossz kritikákat hozták fel magyarázatként. „A legjobb szándékkal álltunk hozzá a Vihar előtthöz, hiszen nagyon örültünk a lehetőségnek, hogy ilyen tehetséges filmesekkel és ragyogó színészekkel dolgozhatunk együtt. De bármennyire is szerettük a filmet, és reméltük, hogy megtalálja a közönségét,

az eredmények nem igazolták a várakozásainkat, ezért ehhez igazítottuk a marketingtervünket”

– közölte a cég.

A reklámköltések teljes leállítását azzal magyarázták, hogy úgy gondolják, lehetetlen egy felnőtteknek szóló filmdráma esetében felülkerekedni azon, hogy a Rotten Tomatoeson mindössze 23 százalékon áll a kritikai fogadtatása, és a közönség sem szereti (a felhasználók összesített szavazatai alapján is csak 30 százalékos az eredménye). Ezért független forgalmazóként úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak a további kiadásokat, és üzleti partnereikkel szemben is ezt a megoldást érzik a legjobbnak. A port.hu-nak a filmről írt kritikája itt olvasható. És persze mi magunk is utánajárhatunk az igazságnak, hiszen január 31-én a magyar mozik is bemutatták a Vihar előttet.


(via Independent)