Egy icike-picike Matt Damon

Kijött Alexander Payne bizarr futurisztikus szatírájának előzetese, amelyből kiderül, a megoldás a túlnépesedésre a lekicsinyítés, és Matt Damon is ezt az utat választja a Downsizing roppant szórakoztató előzetesében.

Alexander Payne (Gimiboszi, Kerülőutak, Utódok) filmjei mindig is az utazásról szóltak, amelyet hőseinek meg kellett tenniük, hogy önmagukra találjanak, de legújabb munkája, a Downsizing, avagy a magyar forgalmazásban Kicsinyítés esetében ez az utazás nem kilométerekben, hanem centiméterekben, vagy még inkább, egy másik dimenzióban mérhető. Hőseinket ugyanis apróra zsugorítják. És ez nem egy hibbant elme gonosz terve, hanem a válasz a túlnépesedésre! Egy apró, úgy 8-10 centis emberke fogyasztása és „ökológiai lábnyoma” ugyanis töredéke normál méretű társainak, és persze alig foglal helyet.

A történet szerint norvég tudósok találják fel a biztonságos zsugorítás módszerét, sőt, az első páciens az egyik tudós, amit hamarosan rengetegen vesznek igénybe. Ilyen a kicsit naiv, könnyen lelkesedő főhős is, akit a magyar közönség örömére Safranek névre kereszteltek, és aki feleségével együtt úgy dönt. új, icipici életet választanak, ahol alig 52 ezer dollárnyi megtakarításuk a pici embereknek épített „Leisurelandben” 12.5 milliót ér. Csakhogy a feleség a legutolsó pillanatban kihátrál az egyességből, és Mr. Safranek egyedül találja magát azzal a pár emlékkel, amit magával hozhatott. Egy olyan világban, ahol egy üveg normál méretű Absolut Vodka akár egy élet hosszáig is kitarthat.

Downsiizing

A nemrég megjelent első előzetes keveset árul el a történetből, elsősorban azt látjuk, hogyan dönt úgy a Matt Damon által játszott főhős, hogy picike lesz, majd ízelítőt kapunk az új világból, rengeteg szellemes képi poénnal. Utóbbi nem véletlenól lett ilyen, hiszen a digitális trükkökre csaknem annyit költöttek, mint Payne előző három filmjére összesen. Csakhogy a Talking Heads Once in a Lifetime című klasszikusára komponált trailer kizárólag a pozitív oldalára koncentrál, pedig kell, hogy legyenek hátrányok, konfliktusok is. Mert ki védi meg a kisembereket minden veszélytől – még egy macska vagy egy varjú és könnyen elbánik velük -, és tényleg olyan jó buli picikének lenni? A kikerekedett szemű Damon mindenesetre roppant szórakoztató, Christoph Waltz megint egy extrém figurát alakít, Neil Patrick Harrisből is kapunk pár másodpercet, szóval jó lesz ez.

Downizing

A Downsizing jelenleg fesztiválozik, járt már Velencében, éppen Torontóban van, a következő állomás a Fantastic Fest, az amerikai premier pedig Boxing Dayre, vagyis december 22-re esik. Ha minden igaz, nálunk januárban vetítik majd.

Downsizing