Eladóak a filmtörténet egyik legtitokzatosabb sztárjának a levelei

Egy aukción lehet licitálni az elzárt magányosságban élő Greta Garbo legközelebbi barátjának írt intim beszámolóiért.

Az 1905-ben Stockholmban született sztár a húszas években svéd némafilmekben kezdte a karrierjét, majd a harmincas években már Hollywoodban lett sztár, olyan művekkel, mint a Mata Hari, a Grand Hotel, a Krisztina királynő, a Színes fátyol vagy a Ninocska. Annyira besokallt azonban a filmipartól, hogy még pályája csúcsán, fiatalon visszavonult: 1941-ben jött ki utolsó filmje, A kétarcú nő – ezt követően már nem szerepelt semmiben.

A titokzatossága miatt Svéd Szfinxnek is nevezett színésznő New Yorkba költözött, és ott élt 1990-ben, 84 éves korában bekövetkezett haláláig, teljes izolációban. Magányos életéről sokáig semmit sem lehetett tudni, ám halála után előkerültek barátaihoz írt levelei, és keringeni kezdtek a különböző aukciós házak kínálatában és a gyűjtők körében. Garbo sokat levelezett egy Marta Wachtmeister nevű svéd grófnővel, akinek gyakran panaszkodott Hollywoodra és arra, mennyit szenved a honvágytól.

Greta Garbo 1931-ben. Forrás: Bettmann / Getty Images

 

Még Wachtmeisternél is nagyobb bizalmasa volt a kifürkészhetetlen sztárnak Salka Viertel osztrák színésznő és forgatókönyvíró (több Garbo-film scriptjének a társszerzője), akivel több mint negyven éven át, 1932 és 1973 között leveleztek, miután Viertel Hollywoodból Svájcba költözött. A 65 intim levélből álló gyűjteményt most a Swann Aukciósház bocsátja árverésre: a várakozások szerint az értékes dokumentumok 60 ezer dollárért kelnek majd el.

„Nem járok sehova, nem találkozom senkivel” – írta 1937-ben Garbo barátnőjének egy svéd útja során, ahol a jelek szerint ugyanúgy élte az életét, mint Amerikában, azaz magányosan.

„Nehéz és szomorú dolog egyedül lenni, de van, hogy még nehezebb valaki mással.

(…) Olyan jó lenne, ha arra a kicsi időre, amíg a Földön vagyunk, örökre erősek és fiatalok maradhatnánk. Nem tudom, Isten miért így rendezte ezt a dolgot. (…) biztos vagyok benne, hogy valahol ezen a világon van néhány élőlény, akiknél nem így van. És ha majd abbahagyom a filmezést, elmegyek és utánajárok ennek” – olvashatók egy másik levélben Greta Garbo sorai, amitől csak még titokzatosabbá válik a színésznő ikonikus alakja.


(via The Guardian)