Elcsattant a Marvel-filmek első melegcsókja az Örökkévalók forgatásán – az egész stáb meghatódott tőle

A Brian Tyree Henry által alakított Phastos lesz a Marvel-moziverzum első nyíltan homoszexuális karaktere.

Ha lassan is, de azért a VandaVision, a Loki és a The Falcon and the Winter Soldier tévésorozatok árnyékában szivárognak az infók a Marvel következő grandiózus mozifilmjéről, a The Eternalsről is, ami nálunk Örökkévalók címmel kerül majd idén novemberben a mozikba. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy az isteni hatalmú, kozmikus lényekről szóló film egyik karaktere homoszexuális lesz – most viszont már azt is tudjuk, hogy két meleg szereplő is lesz a történetben, akik egy párt fognak alkotni, és már a csókjelenetüket is leforgatták.

Haaz Sleiman, Hiam Abbass és Steve Buscemi A látogat című film New York-i premierje után rendezett partyn a Modern Művészetek Múzeumában, 2008. április 1-jén (fotó: Andrew H. Walker/Getty Images for Overture Films)

 

Erről nem más beszélt, mint a való életben is vállaltan meleg, libanoni származású amerikai színész, Haaz Sleiman, aki a Logónak adott nemrégiben interjút: 

Nemrég forgattam le egy Marvel-filmet, az Örökkévalókat, amiben az első nyíltan meleg szuperhős is szerepel. Az én karakterem lesz az, aki összeházasodott a Phastos nevű szuperhőssel, akit az Atlantából ismert Brian Tyree Henry alakít. Melegházasságban élünk, és van egy gyerekünk is. Lesz egy gyönyörű, megindító csókjelenetünk is. Mindenki sírt a forgatáson. Számomra nagyon fontos megmutatni, milyen szeretetteljes és szép lehet egy homoszexuális család. Brian Tyree Henry fantasztikus színész, aki sok szépséget hozott ebbe a részbe. Egy pillanatra megláttam a gyermeket a szemében. Azt hiszem, fontos, hogy emlékeztessük a világot, hogy mi a queer közösségben valahol mindannyian gyerekek vagyunk. Ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, mert mindig szexuálisan túlfűtött rebellisként ábrázolnak bennünket. Elfelejtjük megmutatni a dolgok emberi részét.

A Marvel-képregényekben 1976 óta létező Eternals-csapat csupa olyan kozmikus lényből áll, akik mind daliás férfiak és gyönyörű nők. Tudnak repülni, nagyon gyorsan regenerálódnak, erejük, ügyességük, kitartásuk emberfeletti, ráadásul többen is képesek közülük teleportálni, energianyalábokat lődözni és kozmikus energiákat irányítani (a kánon szerint egyébként Thanos is egy Örökkévaló).

A Disney Marvel-filmes blokkja a 2019-es anaheimi D23 Expón, balról jobbra az örökkévalók (The Eternals) sztárjaival, Richard Maddennel, Kumail Nanjianival, Lauren Ridloff-fal, Brian Tyree Henry-vel és Salma Hayekkel (fotó: Jesse Grant/Getty Images for Disney)

 

A filmadaptációban a fegyverkovács Phastoson kívül benne lesz Ajak (Salma Hayek), aki már Babilon és Trója falai alatt is ott harcolt, Thena, aki egy Pallasz Athénéhez hasonló amazon istennő (Angelina Jolie fogja őt játszani), és az ókori eposzok (meg az irodalomkönyv) hőse, Gilgames (Dong-seok Ma). De láthatjuk majd a szupererejű harcművész mestert, Kingo Sunent (Kumail Nanjiani), aki a XVI. században leköltözött az emberek közé, és a szamurájok útjára lépett, és a 20 ezer éves harcost, Ikarist, akit a Trónok harca Robb Starkja, Richard Madden alakít. Rajta kívül egy másik Trónok harca-sztár, Kit Harington is benne lesz a filmben, mint Black Knight, a Marvel-képregények bűvös, kardot forgató lovagja. (via Movieweb & Indiewire)