A Kártyavár és a Ki ez a lány? rendezője 71 éves volt.
Los Angeles-i otthonában 71 éves korában elhunyt James Foley rendező, aki többek között a Glengarry Glen Ross, a Rettegés és A szürke ötven árnyalatának két folytatását is rendezte, de dolgozott a Twin Peaks, a Kártyavár és a Hannibal sorozatokon is, a Twin Peaksnek egy, a Kártyavárnak tizenkét epizódját rendezte ő.

Karrierjét az Aidan Quinn és Daryl Hannah nevével fémjelzett 1984-es Vakmerő című zenés-romantikus filmmel kezdte, majd az 1986-os Lőtávolban hozta meg neki a szakmai elismerést, amelyben Sean Penn és Christopher Walken játszotta a főszerepeket. 1979-ben a Ki ez a lány?-ban Madonnával dolgozott együtt. A legnagyobb kritikai sikert az igazi sztárparádét felvonultató - Jack Lemmon, Alec Baldwin, Ed Harris, Alan Arkin - Glengarry Glen Ross című filmjével érte el, melynek főszereplője, Al Pacino Oscar- és Golden Globe-jelölést is kapott az alakításáért.
2017-ben A sötét ötven árnyalatát, majd 2018-ban A szabadság ötven árnyalatát rendezte. Ezek a filmek utolsó munkáinak egyikei.
Foley halálát agydaganat okozta, hosszú évek óta küzdött a betegséggel.
via Variety